Borsod

Felcsút és Kisvárda után itt az újabb taós aranybánya

MNO, 2016. február 4., csütörtök 13:00, frissítve: csütörtök 13:02
A 2011-ben fideszes politikusok által alapított Sajóvölgye Focisuli a tavalyi év végén 335 millió forint támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Az elmúlt öt évben már több mint egymilliárd forintot szedett össze.

A felcsúti és a kisvárdai taós aranybánya mellett egy új pénzgyűjtő bázis formálódik – írja az Mfor. A Felcsút 3.-nak is nevezhető Sajóvölgye Focisuli Sport Egyesület a Kormány.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a tavalyi év végén 335 millió forintot kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától sportpályák, öltözők, villanyvilágításos, műfüves pálya kialakítására és infrastrukturális fejlesztésekre. A focisulit két helyi fideszes képviselő és polgármester alapította a taórendszer bevezetésének évében. Szorosan együttműködnek a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal. Céljuk a kazincbarcikai önkormányzat oldalán megtalálható 2014-es dokumentum szerint a következő:

  • Putnokon stabil NB III-as csapat működjön, ahol lehetőségük lesz az utánpótlásbázisból felkerülő fiataloknak felnőttmérkőzéseket játszani és továbbfejlődni;
  • A négy alközpontba (Putnok, Múcsony, Bánhorváti és Kazincbarcika) a toborzás után buszokkal edzésekre szállítani az érdeklődőket.

A tervek szerint a kialakított modellnek köszönhetően sok gyermek választja a labdarúgást mint egészséges életformát, ráadásul a létrejövő bázis miatt sem Putnokra, sem Kazincbarcikára nem kell máshonnan játékost igazolni.

Felcsút 3.

Az egyesület a Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán található adatbázis szerint 2011 és 2015 között összesen 1,055 milliárd forint taópénzt kapott, amihez hozzájön a már említett Emmi-utalás – ezt összeadva 1,3 milliárdos közpénz jutott focira az ország legszegényebb térségében. A Sajóvölgye Focisulit kilenc-tizenkét vállalkozó támogatja, közülük egy személy a tavalyi évet leszámítva egyszerre 100 millió forint körüli összeget juttatott az egyesületnek.

Az egyesület éves jelentései alapján az látható, hogy a 2011-es évet 9,5 milliós veszteséggel zárták, 2012-ben 45,8 milliós nyereséget könyvelhettek el, amit 2013-ban 39,5 milliós veszteség követett, 2014-ben pedig 1,7 milliós nyereséget produkáltak. Hab a tortán, hogy a költségvetési támogatás mellett önkormányzati támogatáshoz is hozzájutnak.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása