MNB

Nem korbácsolják fel a piacot

MTI, 2016. február 21., 10:08, frissítve: 10:40
Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, de a korábban bejelentettek szerint nem várható a kamatszint változása. Ezenkívül kiskereskedelmi, valamint foglalkoztatottsági adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású.

A hét legfontosabb eseménye, hogy kedden tartja soron következő, októberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület tavaly szeptemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén. A 2015. júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy az intézmény a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be. Szakértők nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa február 23-ai ülésén, és úgy vélik, hogy a kamat a jövő év végéig marad a jelenlegi szinten.

Szintén kedden jelenik meg a tavalyi és a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló második becslés. A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak.

Lakásépítésekről közöl adatokat a KSH

Szerdán a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi 1–4. negyedévi adatait közli a KSH. A harmadik negyedévben 1574 lakás épült, 290-nel (5,6 százalékkal) kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, 97-tel (3,3 százalékkal) több a tavalyinál. Az év első kilenc hónapjában 4657 lakás épült, 9,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első három negyedévében, a kiadott építési engedélyek száma viszont 24 százalékkal, 8616-ra nőtt.

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség 2015. novemberi és 2016. januári adatát teszik közzé. Az előző három hónapban, a múlt év október–decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent. 2015 egészét tekintve átlagosan 308 ezer volt a munkanélküliek száma, 35 ezerrel kevesebb, mint 2014-ben. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél. A foglalkoztatottak száma elérte a 4,259 milliót 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel, 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 58 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 54 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 6 ezerrel dolgoztak többen.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása