2014. október 26., Dömötör napja

Hegyibeszéd

A város közepén

Hegyi Zoltán

2011. október 22., szombat 19:27
Nehogy már még a dinnyehéjon csússzunk el! Jelen állás szerint pedig úgy néz ki, hogy a fürdővízzel együtt repül a gyerek is.

Egy 2011 júliusi országgyűlési határozat értelmében 2014. május 31-ig rekonstruálják a budapesti Kossuth Lajos teret, méghozzá az 1944 előtti állapot szerint. Azzal az extrával, hogy akkor nyilván nem volt ott mélygarázs. Ez eddig rendben is lenne, a Kossuth tér a magyar állam szimbolikus helye. Ott van a Parlament épülete, amire egyébként pályázatot írtak ki annak idején. A második helyezett pályaműből lett a mai Néprajzi Múzeum – eredetileg Igazságügyi palota –, a harmadikból a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Gondolkodjanak csak erről a képviselők, azért fizetjük őket ilyen jól.

Fotó: Kocsis Zoltán / Magyar Nemzet

 

A tér jelenlegi nevét 1927. november 6-án kapta, amikor Horthy Miklós kormányzó felavatta Kossuth Lajos emlékművét (nem azt, amit most látunk). Viszont már el is érkeztünk a szobrokhoz, amelyek körül éppen kitörni látszik a vihar. Sajtóhírek szerint és egyben értelemszerűen a visszarendezés együtt jár a Kossuth-szoborcsoport (a munkásos, parasztos, 1952-es verzió, mert az eredeti, a lehorgasztott fejű jelenleg a dombóvári szoborparkban pihen), valamint Károlyi Mihály és József Attila szobrának eltávolításával is. Károlyit felőlem már holnap beolvaszthatják, a Kossuth ügy minimum kétesélyes, de az azért nem nagy baj, ha egy Kossuth téren áll valamilyen Kossuth-szobor. József Attiláról viszont már most essünk le. És nehogy már ebből is politikai kérdést kreáljunk, mert megőrülök menten. A pártok pedig szépen kézen fogva húzzanak el József Attila közeléből, mert a politikának semmi köze hozzá, abból elég volt negyven évig. Egy politikus persze akár mint politikus, akár mint a verseit szerető magánember elücsöröghet mellette és nézheti napestig, hogy úszik el a dinnyehéj, eltöprenghet a Dunán és a haza sorsán, de ez a legtöbb, amit megtehet.

Károlyin, Tiszán (neki is volt szobra a téren), sőt Kossuthon is el lehet vacakolni, de József Attila egy másik kategória és nem cserealap. A magyar irodalom egyik géniuszát, a magyar költészet egyik legnagyobb alakját ne tologassuk már ide-oda mint egy tehervagont, ha már itt tartunk, mert ez egyszerűen tahóság. Latinovits mindjárt kiszáll a sírjából és lead néhány figyelmeztető lövést. Csak azért meg pláne ne pakolásszunk, mert nem volt ott ’44 előtt. Egyébként már akkor ott kellett volna lennie. Néhány méterrel odébb, mert ott akkoriban éppen id. gróf Andrássy Gyula emlékműve állt. Ez onnan jutott eszembe, hogy van egy fotográfia, az események tükrében felettébb érdekes. Budapesten készült, 1927 kora őszén. József Attila, a csóró költő áll a Kossuth téren, az Andrássy szobor előtt. Marton László A Dunánál című alkotásának maradnia kell, oszt jónapot. A magyarok és a turisták szeretik, megszoktuk, közvetlen, embernek való. És ha már ilyen, meglepő módon miért nem az emberek döntik el, hogy milyen parkot szeretnének látni a főváros egyik emblematikus pontján, milyen (akár új) szobor talapzatán esne jól nekik szemlélődni egy kicsit? Tessenek pályáztatni, a műveket kifüggeszteni, internetre felrakni, szavazatokat megszámolni, eredményt kihirdetni. A demokrácia macerás dolog. És ha van egy kis szerencsénk, még Chuck Norrist is megússzuk.