2014. augusztus 23., Bence napja

Tudomány

Kétszer több halottja lehet a kórnak

PR
MTI
2012. február 03., péntek 10:54
Kétszer annyi halálos áldozatot szedhet a malária, mint azt a tudósok korábban gondolták – sugallja egy frissen megjelent tanulmány, amely szerint az idősebb gyerekek és a felnőttek is nagyobb arányban kapják el a trópusi kórt, pedig őket nem sorolták a leginkább veszélyeztetettek csoportjába.

A maláriás megbetegedések és halálozások száma 2004 óta csökken, ez elsősorban a fekvőhelyeket védő szúnyogháló és a különböző spray-k használatát sürgető átfogó kampányoknak, valamint a jobb gyógyszereknek köszönhetően. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) decemberi jelentése szerint 2010-ben 655 ezren haltak meg maláriában. Tudósok azonban friss adatok és modellezés révén arra jutottak, hogy 2010-ben valójában 1,2 millió ember halálát okozhatta a trópusi betegség, az áldozatok 90 százaléka afrikai.

A kutatók emellett kétségbe vonják azt az elméletet, amely szerint a maláriától sújtott vidékeken felnövő gyerekek immúnissá válnak a kórral szemben, ahogy idősödnek. Orvosok már régóta úgy tartják, hogy az öt év alatti gyerekek és a terhes nők a leginkább kiszolgáltatottak a szúnyogok terjesztette betegséggel szemben. „Ez azonban nem tűnik helytállónak – fogalmazott Stephen Lim, a Washingtoni Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. – Úgy kell kialakítani a malária elleni stratégiát, hogy az mindenkit megvédjen, ne csak az öt évnél fiatalabbakat és a terhes nőket.”

Lim és kollégái 1980 és 2010 közötti adatokat elemeztek, beleértve olyan információkat is, amelyeket korábbi maláriakutatásokban nem használtak fel. Tevékenységük során új modelleket alkottak, hogy felderítsék, hányan halhattak meg a betegség miatt. A szakemberek munkáját Bill Gates és neje, Melinda alapítványa támogatta, a tanulmány a The Lancet című tudományos folyóiratban jelent meg.

Más kutatók azonban óvatosan kezelik az új eredményeket. David Schellenberg brit professzor, maláriakutató rámutatott: a legtöbb fertőzött nem kerül kórházba, ez megnehezíti a halálesetek nyomon követését. Emellett a maláriával kapcsolatos legtöbb becslés hiányos információkon alapul. A WHO malária-szakértője, Richard Cibulskis közölte, hogy a szervezet kiáll korábban közzétett adatai mellett, a Washingtoni Egyetem kutatóinak becslései szerinte túlzók.