2014. december 21., Tamás napja

Kinek mi köze hozzá?

Bambi
Forrás: Családháló
2012. január 05., csütörtök 13:26
Szívet tépő jelenetnek voltam tanúja a minap egy budai bevásárlóközpont folyosóján. A postáról fiatal nő távozott, nyomában három-négy éves forma fiúcskával. Az anyuka messze, elöl, nyomában a gyerek, szívet tépő bömböléssel. Az anyuka kérlelhetetlen, a gyerek pedig egyre jobban belelovallja magát a hisztibe: éppen a soron következő kirakat falára keni fel saját magát.

Azt nem hallani, mint mond az anyuka, valami olyasfélét, hogy "gyere, fejezd be", csak azt látni, hogy rendületlenül megy tovább. A gyereknek ez mintha csak olaj volna a tűzre, egyre nyűgösebb.

És ekkor lép közbe a NŐ. Az anya, nagymama, mindenki megmentője. Nem a kisgyerekhez fordul, hanem az anyához: "Szépen kérem, ne csinálja ezt!" – szólítja fel szánakozó hangon a másikat, mint aki felelőssége és saját tökéletessége teljes tudatában meg van győződve arról, hogy hisztiző háromévese csak egy igazán rossz anyának lehet.

Az anya, ha lehet még az előbbinél is elkeseredettebb, szinte kiabál a másikkal: "Ne szóljon bele!" – ezt ismételgeti, miközben a másik, mint egy mantrát: „Szépen kérem, ne csinálja ezt a gyerekkel, hagyja abba”…

Közben a kis jelenetnek – rajtam kívül – számos nézője akad. El fordítom a fejem, továbbmegyek. Nem bírom nézni, kivárni a végkifejletet.

De még napokkal később is azon gondolkodom, vajon kinek volt igaza. A magát tökéletesnek és jóhiszeműnek gondoló beavatkozónak, akinek lehet, még sosem volt hisztis gyereke, s úgy vélte, joga van egy anyát kioktatni s a végletekig megszégyeníteni? Az elkeseredett, gyerekét hátrahagyó, siető, s látszólagosan nemtörődöm anyukának, aki valószínűleg sokadszorra kerül hasonló – számára megoldhatatlannak tűnő helyzetbe? Vagy a kisfiúnak, aki lehet hogy csak egy százezredik játékautóért üvöltött?

A cikk itt folytatódik.