Kopaszok

A Kúria szerint is akadályozták Nyakót

MNO, 2016. március 4., péntek 08:02, frissítve: péntek 17:40
A fiatalember kíséri Erdősi Lászlónét miután benyújtották a vasárnapi zárva tartás ellen szóló népszavazási kezdeményezésüket
A fiatalember kíséri Erdősi Lászlónét miután benyújtották a vasárnapi zárva tartás ellen szóló népszavazási kezdeményezésüket
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
A Kúria szerint akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában, ami sérti az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi követelményét. Az ügyben nyomozás indult a BRFK-n.

Akadályozták az MSZP-s Nyakó Istvánt a Nemzeti Választási Irodában (NVI), amikor be kívánta nyújtani a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – állapította meg csütörtök este kikerült végzésében a Kúria, amiről a 444 számolt be. Azt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is elismerte, hogy az Alkotmány utcánál megjelenő kopaszok törvénysértést követtek el, ugyanakkor a fideszes delegáltak, szemben Patyi András elnökkel, annak az Erdősi Lászlónénak a kezdeményezése mellett döntöttek, akit segítettek a hivatalban a Fradi Securityhez kötött kopaszok is.  „A 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Iroda székházában tartózkodó ismeretlen személyek […] a kérelmezőt akadályozták az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában” – olvasható a Kúria végzésében.

Nem látják a szándék- és akarategységet

A Kúria megállapította azt is: „a 2016. február 23-án az NVI székházában tartózkodó ismeretlen személyek, akik nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából érkeztek a Nemzeti Választási Irodába, magatartásukkal megsértették a Ve. 2. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása alapelvét, a c) pont szerinti esélyegyenlőségi alapelvét és az e) pont szerinti jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Az NVB ezenfelül eltiltotta a jogsértőket a további jogszabálysértéstől.” Bár korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az Origo felvételei szerint a kopaszoknál is Erdősiné kezdeményezése volt, a Kúria szerint az nem volt megállapítható, hogy a beadványozó szándék- és akarategységben tevékenykedett a kidobóemberekkel.

Azt egyelőre nem tudni, a Kúria határozata miatt felül kell-e vizsgálni a herceghalmi polgármester feleségét előnyben részesítő NVB-határozatot vagy sem.

Kubatov méltatlannak tartja

Csütörtökön az MTI-nek megszólalt a Fradit vezető Fidesz-alelnök, Kubatov Gábor is, aki Orbán Viktorhoz és Lázár Jánoshoz hasonlóan méltatlannak nevezte a történteket, és a kezdeményezés benyújtására vonatkozó szabályok megváltoztatása mellett állt ki. Saját szerepéről ugyanakkor nem nyilatkozott, miközben a Fradi Securityn keresztül vele hozták kapcsolatba az NVI-nél megjelent kopaszokat, míg Erdősiné kísérője a titkárának volt az osztálytársa.

Megkerestük az NVI-t, az NVB-t és a BRFK-t

Az MNO levélben kereste meg a Nemzeti Választási Irodát és a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy megtudjuk, a Kúria határozata miatt felül kell-e vizsgálni a herceghalmi polgármester feleségét előnyben részesítő NVB-határozatot, s ha igen, akkor Nyakó Istváné megy-e tovább. „A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem rendelkezik hatáskörrel saját döntéseinek felülvizsgálatára, így a népszavazási kezdeményezések elbírálásáról szóló döntéseit sem vonhatja vissza. Az NVB határozatainak felülvizsgálatára – jogorvoslati kérelem alapján – kizárólag a Kúria jogosult” – tájékoztatta portálunkat Füzi Szilvia, a Nemzeti Választási Iroda Kommunikációs és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályának  jogi és nemzetközi szakreferense. Füzi elmondása szerint

az NVB népszavazási kezdeményezést elbíráló döntését és az azt megelőző eljárást a Kúria vizsgálja meg jogorvoslati kérelem benyújtása esetén. Mint tájékoztatott: jogorvoslati kérelem a hivatkozott döntés ellen nem érkezett még, a benyújtására nyitva álló határidő március 16-án 16.00 órakor jár le.

Megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, hogy mennyiben gyorsítja a február 23-ai eseményekkel kapcsolatos nyomozást a Kúria csütörtök este nyilvánosságra került határozata, illetve arra is rákérdeztünk, hol tart a nyomozás jelenleg, azonosították-e azokat a személyeket, akik megjelentek a Nemzeti Választási Irodában, és elkezdődött-e a kihallgatásuk. Lapunk megkeresésére azt a tájékoztatást adták, hogy

2016. március 4-én nyomozást rendeltek el a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen,

de az ügyben bővebb felvilágosítást jelenleg nem áll módjukban adni.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte lapunkkal, hogy a Kúria március 3-án kelt végzésére is tekintettel a Fővárosi Főügyészség népszavazás kezdeményezés rendjének megsértése bűntettének gyanúja miatt pénteken, soron kívül – még a feljelentéskiegészítés határidejének lejárta előtt – utasította a nyomozó hatóságot a nyomozás elrendelésére. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya fogja elvégezni.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása