Roma Önkormányzat

Kínos cigány saga

Markotay Csaba, 2016. január 23., szombat 05:00

Úgy látszik, a dél-amerikai filmsorozatok mintájára minden napra jut egy újabb fejezet az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) körül kialakult már-már komédiába illő háborúskodásból. Tegnap 10 órára hirdette meg a roma szervezet hétfői közgyűlésén vitatott módon megválasztott ideiglenes elnöke, hogy átveszi az ORÖ hivatalát. Az újságírók azonban hiába vártak a hatalomátvételre.

Balogh János csak másfél órával később jelent meg a Dohány utcai székházban, s rögtönzött sajtótájékoztatóján annyit mondott, elmarad az általa meghirdetett átadás-átvétel, várják a kormányhivatal álláspontját az ügyben. Szavaiból kiderült, a Farkas Flóriánnal szimpatizáló politikusok semmilyen hivatalos dokumentummal nem rendelkeznek arról, hogy a hétfői botrányos közgyűlésen született döntések törvényesek lennének.

Mint arról beszámoltunk, az ORÖ-ben hétfőn csaknem tettlegességig fajult a vita, amikor a szervezet rendkívüli közgyűlésén vitatott módon leváltották az önkormányzat kórházban fekvő elnökét. Hegedüs Istvánt infarktus gyanújával kezelik, ám ez a Farkas Flórián miniszterelnöki biztossal szimpatizáló ellenzéket nem zavarta. Vele együtt leváltották a hivatalvezetőt is, Buri Edinát, aki egyébként több politikus kíséretében csütörtökön „visszafoglalta” hivatalát.

Az egyre kínosabb cigányügyben a végső szót a budapesti kormányhivatal mondhatja ki, ugyanis ez az állami szervezet látja el az ORÖ törvényességi felügyeletét. A hétfői közgyűlés határozatait egyébként az ideiglenes „elnök” szerint csütörtökön adták le, így várhatóan a jövő hét második felében dönthet azokról a hivatal.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 23.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása