Agglomeráció

Rogán nem érti, miről beszél Tarlós

MTI, 2016. január 22., péntek 22:40
A főpolgármester annak ellenére kezdte követelni a kormánytól az agglomerációs közlekedés finanszírozását, hogy a miniszterelnökkel korábban már megállapodott róla – mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken. A Rogán Antallal készült interjút csütörtökön vették fel.

Orbán Viktor és Tarlós István már karácsony előtt megállapodott az agglomerációs közlekedés és azzal együtt a hévek átadásáról – mondta a politikus. Rogán Antal közölte: a találkozó kilencven százalékán jelen volt, és konstruktívnak értékelte a megbeszélést, mert megállapodás született arról, hogy a kormány segít a fővárosnak, és átvállalja az agglomerációs közlekedést és a héveket. A miniszter azt mondta, ezért nem egészen érti, hogy a főpolgármester azóta miről beszél.

Emlékeztetett: Tarlós István január elején, vagyis a megállapodás után állt elő azzal a követeléssel, hogy az állam vegye át az agglomerációs közlekedést. Rogán hozzátette, hogy jelezték a főpolgármesternek, a megállapodáson született döntésekről a kormány következő ülésén határoz. Az átadással kapcsolatban már csak részletkérdéseket kell lezárni, köztük pénzügyieket – mondta a miniszter, példaként említve, hogy a főváros „tízmilliárdos nagyságrenddel” tartozik a MÁV-nak, mert 2010 óta a Budapest-bérletek felhasználásából származó összegeket nem egyenlítette ki.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 04:39
  2. 00:01
  3. 23:57
  4. 23:07
  5. 22:52
  6. 22:37
  7. 22:22
  8. 22:10
  9. 22:05
  10. 21:55
  11. 21:46
  12. 21:45
  13. 21:34
  14. 21:33
  15. 21:30
  16. 21:29
  17. 21:17
  18. 21:10
  19. 21:09
  20. 21:03
  21. 21:00
  22. 20:59
  23. 20:57
  24. 20:53
  25. 20:45
  26. 20:40
  27. 20:39
  28. 20:36
  29. 20:26
  30. 20:26
  31. 20:17
  32. 20:06
  33. 19:59
  34. 19:59
  35. 19:53
  36. 19:49
  37. 19:39
  38. 19:29
  39. 19:25
  40. 19:24
  41. 19:14
  42. 19:10
  43. 18:54
  44. 18:38
  45. 18:25
  46. 18:11
  47. 17:58
  48. 17:57
  49. 17:53
  50. 17:43
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása