2009. január 17. 00:00
Szabó Zsolt
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
|
Terézvárosban is tovább nyomoznak. A Legfőbb Ügyészség három hónappal ismét meghosszabbította a nyomozást a terézvárosi önkormányzat vagyonkezelőjénél egy éve leleplezett 18 millió forintos korrupciós ügyben – mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Cáfolta azt az információnkat, amely szerint vesztegetés gyanújával a napokban meggyanúsíthatják Bajor Zoltánt, Terézváros SZDSZ-es alpolgármesterét. – Őt egyelőre tanúként sem hallgattuk ki – fűzte hozzá. Az ügyben a rendőrséget nyomra vezető volt helyiségbérlő, Berecz Károly vállalkozó többek között Bajorra, Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselőre, illetve párttársára, Kolozs András fővárosi képviselőre tett terhelő vallomást, és állította: Verók István szocialista polgármester mindenről tudott.
|
Erzsébetváros önkormányzatának is dolgozott Késmárki Károly, az ingatlanpanamaként ismertté vált ügyben az egyik fő gyanúsított, Gál György (SZDSZ) ügyvédje, ezért összeférhetetlenség miatt le kellett mondania a védelemről – erősítették meg lapunknak a Magyar Hírlap információját a Központi Nyomozó Főügyészségen. A tavalyig az SZDSZ frakcióvezetőjeként és a VII. kerületi gazdasági bizottság elnökeként tevékenykedő Gált jelenleg a Medgyessy-kormány volt igazságügy-minisztere, Bárándy Péter és Holló Gábor védi. Keresztes Imre főügyész közölte, az összeférhetetlenséget a nyomozó hatóság tárta fel, azonban Hunvald György MSZP-s polgármester nem volt hajlandó elmondani, hogy az ügyvéd milyen munkát végzett Erzsébetvárosban. – Az önkormányzatnak sok ügyvéd dolgozik, de egy ombudsmani állásfoglalás szerint nem adhatjuk ki a nevüket és a munkájukat, mert ezzel megsértenénk az adatvédelmi törvényt – fűzte hozzá. Lapunk a Complex Céghírek adataiból kiderítette: Késmárki Károly jelenleg is a százszázalékos kerületi tulajdonú Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagja, mint ahogy korábban az önkormányzat megbízásából az itteni piacokat működtető kft.-nél, majd a Garay Zrt.-nél is betöltötte ezt a pozíciót. Ismeretes, a büntetőeljárásban egyelőre tizennégy lakóház értékesítése miatt nyomoznak, és az adatok alapján kilenc gyanúsított csaknem egymilliárd forintos kárt okozott az erzsébetvárosi önkormányzatnak. Gál Györgyöt – aki a nyomozók szerint több mint 300 millió forint kenőpénzt tehetett zsebre – és társait, közöttük a másik SZDSZ-est, Kardos Pétert többszörösen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás bűntettével, vesztegetéssel, magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Gál, Kardos, valamint a gyanú szerint áron alul privatizált önkormányzati lakóházak értékbecslője előzetes letartóztatását nemrégiben tavaszig meghoszszabbították.
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|