A november derekán elindított Benedek Elek mesemondó verseny résztvevői, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból, Horvátországból, Szlovéniából és Burgenlandból érkező kisiskolások bizonyára mondanak, méghozzá bölcsességet, kedvességet és életvidámságot közvetítő, magyar fabulákat. A Duna Televízió által életre hívott vetélkedőnek ugyanis – az erőszakos életvitelre, kíméletlen önzésre okító mesék korában – az a célja, hogy a Benedek Elek által oly nagyszerűen népszerűsített magyar mesekincset hozza képbe a magyar anyanyelvű fiatalok előtt. A sok haszontalan és bumfordi tévévetélkedő közepette ránk fér az ilyen – címében is – hetedhét országra szóló „mérkőzés”, kiváltképpen így ünnepek előtt.

Karácsony ünnepére, persze, lázasan készül valamennyi tévéadó. Mindegyik a maga módján. Az HBO például már most közhírré teszi, hogy mit talál majd az előfizető decemberi ajándékcsomagjában. Maratoni műsorokat, december 25-én, karácsony napján például egy férfiprostituáltnak állt tornatanárról, meg az ő „legbecsesebb vagyontárgyáról”. Karácsony másnapján pedig egy poligám mormon famíliát figyelhet meg a néző közvetlen közelről (Hármastársak). Az iraki háború rémtörténetei (Gyilkos megszállás) már december 21-től futnak az amerikai mozitévé műsorán. A tizennyolc éven felülieknek szánt erotikus ajándékcsomag – többek között a Kupilesen sztárjaival – viszont csak az óévbúcsúztatás óráit színesíti. Örvendhetünk.

Szent Miklós, a szegény emberek gyermekeit gondjaiba vevő püspök, de még a betlehemi gyermek is, jószerint kereskedelmi reklámként szerepel a magyar nyelvű televíziók műsorán. Kész szerencse, hogy legalább Szent Miklós lappföldi változata, a Mikulás december 6-án, rénszarvasok által húzott szánkóján, ismeretterjesztő filmek, rajzfilmek „hőseként” feltűnik a képernyőnkön. A Magyar Televízióban az Esti mese keretein belül, a Duna Televízióban máskor is.

Pedig mi mindenből lehetne válogatni! A 60-as, 70-es, 80-as években, amikor a szentéletű Miklós püspök télapósítva lett, szinte minden valamire való meseíró és rajzfilmrendező jelentkezett egy-egy „áthidaló megoldással”. Olyan történettel, amely kedvesen, derűsen mutatta be a lényeget, hogy tudniillik a segítőkészség, a jóság így karácsony előtt, de már Szent Miklós napján is munkálkodni kezd az emberekben. Függetlenül a kőkemény valóságtól, a kötelezővé tett materializmustól, vagy éppen azok ellenhatásaként. Bálint Ágnes mesefigurája, a gyermeklelkű Frakk – hiába fondorkodik ellene két álnok ellenfele, a véle egy fedél alatt élő fehér és fekete macska – Nagy Pál rajzfilmsorozatában látni lehet, Mikulás napján bőséges ajándékot kap.

Gombóc Artúr viszont, a mohó, önimádó és fegyelmezetlen madár, „akit” Csukás István talált ki és Sajdik Ferenc rajzolt meg nekünk a híres-neves Pom Pom-sorozatban, Mikulás ünnepén bűnhődik meg, mert még az önzetlen szeretet örömnapján sem tud másra gondolni, csak saját magára, s a másoknak szánt tömérdek ajándékcsokoládét egymaga falja fel, méghozzá a várva várt Mikulás jelmezében. (Mind a két epizódot vetíti a Magyar Televízió a 49. műsorhéten. Mi tagadás, az az intézmény, amely oly sok álnok macskát és önző jómadarat alkalmaz még ma is, házi vetítést is tarthatna e tanulságos kis mesékből, ki tudja, ha figyelmesen végignézné, tán magára ismerne bennük egyik-másik intézményvezető vagy kuratóriumi tag.)

A Duna Televízió nem csak mesél, de mesére kihegyezetten tanít is decemberben. És nem is csak „idegen tollakkal ékeskedve”. A sarkkörön is túl… című összeállítás, Petrovics Eszter rendezése ugyanis háztáji munka: a Duna Televízió forgatócsoportja személyesen látogatta meg a Mikulás finnországi – lappföldi – „hivatalát”, ahová az ajándékkérő leveleket a világ minden tájáról címezik, és ahonnan hatalmas rakományával minden évben egyszer elindul egy öregember. Azt mondják, ő a Mikulás. (A Mikulás és a varázsdob című rajzfilm, amelyet a sarkköri ismeretterjesztő művecske szomszédságában láthatnak majd a Duna Televízió nézői, szintén ezt az északi világot mutatja be, s lássunk csodát, a rajz és a valóság több ponton is egyezik!) A rénszarvast, amelyik a Mikulás járművét húzza, Péternek hívják, és ez a Péter jó alkalmat teremt ahhoz, hogy a rénszarvasok „természetrajzát” is tanulmányozhassa az ember. Petrovics Eszterék, úgy tűnik, éltek minden lehetőséggel, finnországi, mikulásos riportkörútjukról hazatérve olyan népszokásról is hírt adtak, amiről a mérsékelt égöv lakói eddig nemigen hallhattak.

A december 13-án, Szent Lúcia ünnepén, Helsinkiben „elkapott” templomi szertartás, amelynek a lényege egy Lúciának megválasztott, fehér ruhás lány megkoronázása (a korona két fő „alkotóeleme” az örökzöld ág és a gyertyaláng) valamiképpen a karácsony előhangja is, hiszen Lúcia is a fény eljövetelét ígéri. Azét a fényét, amit a Megváltó világra jöttekor kapott ajándékba az emberiség. A feltehetőleg a keresztényüldöző császár, Diocletianus korában élt vértanúlány, akit a magyar nyelv Lucaként emleget, nem csupán templomi szertartások, de különös népszokások és babonák ihletője is. Luca napján nem szabad idegent befogadni, tartja a néphit, mert elviszi a háziak szerencséjét. Luca napján tanácsos pogácsát sütni, s azzal ajándékozni meg a család tagjait. Aki a pogácsájában pénzre harap, szerencsés lesz, mondják… Egyszer talán majd a Kárpát-medence népeinek a népszokásait is megörökíti valaki. Pontosan úgy, vagy annál is jobban, mint északi rokonaink népi hagyományait.

És amikor belefárad már a gyermek a sok szép és érdekes televíziós mese nézésébe, elő lehet venni a népi hagyományainkat megörökítő műveket, hogy új erőre kapjanak. Nem hiszem, hogy a mi népszokásainkat bemutató filmek ne volnának legalább annyira érdekesek, mint más nációk népi örökségét megörökítő művek. De azt sem tudom elfogadni, hogy a mostani kisgyermekek kevesebb és haszontalanabb meséket érdemelnek, mint az előző ifjú nemzedékek. Attól meg egyenesen dühbe jövök, ha azt hallom, a lelkünktől-világunktól idegen és rossz mese „kevesebbe kerül”, mint amit nekünk írtak, amivel korábban, Mikulás napján vagy karácsonykor, bennünket örvendeztettek meg. De mi ezt is készségesen bekanalazzuk, le is nyeljük, szótlanul, az egyházi ünnepeinkre rendelt, mocskos sztorikkal együtt.