2009. november 20. 14:31
MNO
- KA
Kényszerhelyzetnek tartja a Fidesz az oltópontok kialakítását, amely szerinte veszélyeket is rejt magában, hiszen egyetlenegy ott dolgozó orvos sem rendelkezik a pácienséről annyi ismerettel, mint a háziorvos.
• „A kormány képtelen arra, hogy megvédje a magyar embereket” • Fidesz: az EKI mondjon le „aránytalanul nagy hasznáról”! • Háromezerért oltanak 29 ponton – Nem jó a „hozott anyag”?
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Pesti, az ellenzéki párt szakpolitikusa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is: ismereteik szerint már nincs raktáron a szájon át szedhető antivirális készítményből. A fideszes képviselő úgy fogalmazott: az influenzajárvány nemcsak a betegeket dönti le a lábáról, hanem a kormányzatot és az egészségpolitikát irányítókat is. A kormány küszködik a járvánnyal és a vírussal, de elsősorban a saját alkalmatlanságával – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy több gyógyszertár jelezte, nem rendelkeznek oltóanyaggal, Pesti Imre kifejtette: úgy tűnik, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet nem tudja ellátni feladatát, és akik rendelni szeretnének, azokat már nem is biztatja azzal, hogy a közeljövőben szállítani fog vakcinát.
Kérdésre közölte: „Az oltás népszerűsítéséhez szükséges pénz, paripa, fegyver a kormányzat kezében van, ez nincs a mi kezünkben”. A Fidesz ugyanakkor minden alkalommal elmondta, hogy az oltásra szükség van, az oltóanyag pedig jó – jegyezte meg.
(MTI)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|