A XXI. kerület egyik sörözőjébe meghirdetett tagtoborzón mintegy ötvenen vettek részt, az épületet csaknem kétszáz rendőr vette körül, majd bementek a helyiségbe. A rendőrök igazoltatták a gárdatagokat és szimpatizánsaikat, és a magát főkapitánynak nevező Kiss Róbertet, valamint három egyenruhás gárdistát előállítottak.

A rendőrség péntek esti közleményéből kiderül, hogy „a késő délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai ellenőrzés alá akartak vonni egy csepeli szórakozóhelyet, tekintettel arra, hogy ott a feloszlatott Magyar Gárda tartott tagtoborzó gyűlést”.
Mint írják, „felmerült a gyanú, hogy ott bűncselekmény történik”, ezért a rendőrök megkíséreltek bemenni a szórakozóhelyre. Ezt az épület előtt állók megakadályozták, azonban a többszöri rendőri felszólításra elhagyták a szórakozóhely bejárata előtti területet, így az egyenruhások bejutottak az épületbe, ahol igazoltatták a bent tartózkodókat.

A rendőrség szerint a csepeli szórakozóhelyről 3 embert állítottak elő. Két fővel szemben, akik a toborzást szervezték, egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indul eljárás. A harmadik férfit jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt állítottak elő. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik előállított a magát főkapitánynak nevező Kiss Róbert.

(Képek: Máté Péter)
Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársai azt látták, hogy a rendőrség csapatszállító járművei este kilenc óra előtt néhány perccel elhagyták a helyszínt. A szórakozóhely előtt húsz-harminc ember maradt, akik nem sokkal azután átvonultak a kerületi rendőrkapitánysághoz, amely előtt rendőrök sorakoztak fel. A rendőrség elől a tüntetők nem sokkal fél 10 után elvonultak. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója több embertől azt hallotta: azért mennek el a rendőrség épülete elöl, mert úgy tudják, hogy a három előállított nem a kerületi kapitányságon van.
(MTI/police.hu)