2010. március 2. 06:53
MNO
- NL
2010. február 28-án helyi idő szerint 23 óra 25 perckor egy látványos égi jelenségre lettek figyelmesek azok, akik az égre pillantottak. Egy igen fényes, a telihold fényével is vetekedő jelenség volt látható az égen. Az eseményt Magyarország nagy részéről (Pest megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye stb.), de még Szlovákiából és Csehországból is megfigyelték.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Mint arról az MNO elsőként beszámolt, erős fényjelenségekre és hatalmas dörrenésre figyeltek fel Ózd, Putnok, Kazincbarcika és Miskolc térségében vasárnap éjszaka. A jelenséget észlelők sárgás-zöldes fénygömböt figyeltek meg, mely vöröses csóvát húzott maga után. A jelenség északkeleti irányba mozgott. Az esemény végén a szemtanúk erős felfénylést figyeltek meg, mely nappali fénnyel világította be a környéket. Az ország északkeleti részében és Szlovákiában a fényfelvillanást hanghatás is kísérte. Az egész esemény mintegy 5 másodpercig tartott.
A jelenséget megerősítette a tátralomnici csillagvizsgáló intézet is. Az észlelők elmondásából, az elkészített fotó- és videoanyagokból arra lehet következtetni, hogy a jelenség egy úgynevezett bolida (tűzgömb) volt. Ezek a megfigyelhető legfényesebb meteorok. Egy meteor sebessége a földi légkörben 11-72 km/s közé esik. Itt ütközik a légkör atomjaival, molekuláival, anyaga felforrósodik, izzani kezd. Eközben a levegő részecskéi is felhevülnek és szintén izzani kezdenek. Ez a folyamat okozza a meteorok fényességét. A tűzgömbök fénye elérheti, esetleg meghaladhatja a Vénusz fényességét is. A február 28-i esemény egy igen ritkán előforduló jelenség. Ekkor ugyanis a bolida fényessége a telihold fényességét is elérte, sőt meghaladta. A tűzgömbök viszonylag ritka jelenségek, ezért is számítanak rendkívüli eseménynek még a rendszeresen észlelő amatőr csillagászok számára is – számolt be a Boon.hu-nak Leitner Zsolt, a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló megbízott vezetője.
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|