2010. március 5. 08:03
MNO
- PL
Szövetségre lép az észak-magyarországi régió három felsőoktatási intézménye, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és a Miskolci Egyetem vezetői megalapítják az Észak-Magyarországi Felsőoktatási Szövetséget; az ezt tartalmazó szándéknyilatkozatot ma írják alá.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
A szövetség megalapítása a hallgatók számára is kedvező, ugyanakkor a képzés, a kutatás és a pályázatok terén is szorosabban együttműködik majd a három felsőoktatási intézmény, amelyek kapcsolata nem új keletű. Az oktatás egységesítését és az intézmények közti „áthallgatást” célul kitűző Baross Gábor-pályázat kapcsán is sikeresen együttműködött a Miskolci Egyetem Heves megye két főiskolájával, ezért döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy olyan szövetséget, amely segíti a hallgatók részvételét a képzésben, majd később a munkaerőpiacon is. A három intézmény februárban közösen adott be egy 3,5 milliárd forintos kutatás-fejlesztési pályázatot, amelynek témája a környezetvédelem, az energiatakarékosság, a nanotechnológia, a logisztika, illetve az alkalmazott informatika, e területeken már korábban jelentős eredményeket értek el.
(mti)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|