2010. március 10. 14:40
Pálffy Lajos
Legkésőbb március 19-én, pénteken jeleznie kell Antal Attilának a munkáltatója felé, ha a következő munkanapon nem tud munkába állni. Ennyit tudtak mondani a Vértes Volánnál a házi őrizetben lévő volt BKV-s vezér sorsát firtató kérdéseinkre. A Vértes Volán vezérigazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a munkáltatója.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a házi őrizetben lévő Antal Attila továbbra is a Vértes Volán vezérigazgatója, viszont munkavégzésében némileg korlátozva lévén, jelenleg éves vezérigazgatói szabadságát tölti. A korábbi BKV-s ügyei miatt elszámoltatás alatt álló szakember a Vértes Volán közlése szerint saját kérésére ment szabadságra. A cég kommunikációs munkatársa által elküldött üzenetben szerdán megerősítették: Antal utolsó szabadságon tölthető napja 2010. március 19.
Az MNO-hoz eljuttatott levél szerint a vezérigazgatónak legkésőbb ezen a napon kell jeleznie a munkáltató felé, ha a következő munkanapon, ami március 22., hétfő, nem tud munkába állni. Tehát legkésőbb jövő pénteken Antal Attilának fel kell emelnie a telefont és hívnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, közölnie kell, hogy mik a szándékai. Ugyanakkor a vagyonkezelőnek mint munkáltatónak is illenék tájékoztatni a megtévedt közlekedési szakember mellett a Vértes Volánt és a nyilvánosságot is arról, hogy hogyan tovább. Kérdéseinkkel természetesen megkerestük az MNV Zrt. sajtóosztályát is, ahol megígérték, hogy továbbítják azokat az illetékeseknek.
A Vértes Volánnál a helyettesítés megoldott, a társaság zökkenőmentes működése továbbra is biztosított – reagált a vezetési bizonytalanságból adódó esetleges problémákról szóló felvetésünkre a tatabányai központú cég vezetése.
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|