17 érmünk lesz?

Az amerikaiak öt magyar aranyat jósolnak

MTI, 2016. július 31., 12:54, frissítve: hétfő 11:20
Tizenhét érmet, öt aranyat, valamint hat-hat ezüstöt és bronzot jósol a magyaroknak a jövő pénteken kezdődő riói olimpián az AP amerikai hírügynökség.

A szombaton kiadott lista szerint első lesz a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakosduó 500 méteren, valamint a női kajaknégyes – ebben Szabó és Kozák mellett Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina ül –, továbbá Hosszú Katinka 200 és 400 méteres vegyesúszásban, valamint a súlyemelők 105+ kilós kategóriájában induló Nagy Péter.

Az AP szerint a címvédőként vízre szálló Kozák ezúttal másodikként zár majd K1 500 méteren, és ezüstöt szerez a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenusduó is 1000 méteren. E két egységen kívül az ugyancsak címvédésre készülő kardozó Szilágyi Áronnak, valamint a cselgáncsozó Tóth Krisztiánnak (90 kg), Cseh Lászlónak (100 m pillangó) és Hosszúnak (200 m hát) prognosztizál ezüstöt a hírügynökség.

A bronzérmesek közé teszi az AP a 200 méteren induló Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakkettest, a párbajtőröző Szász Emesét, a kardozó Márton Annát, a kötöttfogású birkózó Lőrincz Tamást (66 kg), valamint Cseh Lászlót 200 méter pillangón és Hosszút 100 méter háton.

A legnagyobb riói magyar küldöttség szombaton kelt útra, kattintson ide.

Nagy Péter: Nem reális

„Jólesik, hogy olimpiai bajnoknak jósolnak, de a realitás azt mondatja velem, hogy erre vajmi kevés az esélyem. Úgy gondolom, hogy az már jó szereplésnek számítana részemről, ha ott lennék a legjobb tízben. Amennyiben sikerül országos csúcsokat elérni, mert ez a célom, így összetettben meg tudom dönteni a 425 kilós magyar rekordot, a nyolcadik helyen végezhetek. Ez már pontszerzést jelentene. Jó erőben vagyok, a 157 kiló körüli testtömegem is rendben van. Idén szerencsére elkerültek a sérülések, s remélem, a hátralevő napokban sem zavarja meg semmi a munkát.

Szegény anyukám éppen eleget izgul helyettem is, nehogy valami terrorakció vagy fertőzés bekövetkezzen az olimpia alatt. Én nyugtatni próbálom, s a magam részéről egyáltalán nem aggódom, hogy bármi baj lehet Rióban” – fogalmazott a magyar súlyemelő az MTI-nek.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása