Szász és Hosszú aranya: ilyen erős első napunk még nem volt

MNO

2016. augusztus 7., vasárnap 10:57, frissítve: vasárnap 17:02

A magyar olimpikonoknak még sosem volt ilyen erős első napja. Szász Emese kitartó és tudatos vívással nyerte Magyarország első aranyérmét Rióban, majd jött az Iron Lady és tönkreverte a mezőnyt 400 méter vegyesen. De ne feledkezzünk meg a cselgáncsozó Csernoviczki Éváról, aki sérülten lett pontszerző, és a magyar vízilabda-válogatottról se, amely remek játékkal ért el döntetlent az első helyre is esélyes szerb válogatott ellen.

Haladjunk időrendben, már ami a magyar aranyérmek érkezését illeti a 31. nyári játékok első hivatalos játéknapján. Szász Emese úgy jutott el pályafutása legnagyobb sikerének kapujába, hogy vívása a nap során folyamatosan javult. Az elődöntőben, amikor a francia Lauren Rembint magabiztosan verte, már lehetett sejteni, akár jöhet is az első arany.

A magyar versenyző jó néhány dologból meríthetett erőt a döntő összecsapás előtt. A pást mellett Kulcsár Győző személyében egy négyszeres olimpiai bajnok foglalt helyet, edzője sokszor megélhette ezt a lélektanilag fontos pillanatot, így jó támasza tudott lenni versenyzőjének. A riói magyar zászlóvivő, Szilágyi Áron négy esztendővel ezelőtt szintén a magyarok első aranydöntőjét vívhatta, s ő is egy olaszt, Diego Occhiuzzit fosztotta meg az olimpiai diadal élményétől. Nem véletlen, hogy Facebook-oldalán gyorsan dobott is egy posztot csapattársának: „Hajrá, Emese, én nem bánom, ha az első aranyat Rióban is vívó szerzi…”

A finálé forgatókönyve az észt Julia Beljajeva elleni asszót idézte, hiszen olasz riválisa már 3:1-re, majd 4:2-re is vezetett a magyar lány ellen. De Szász nem adta fel, leheletfinom tusokkal, együttes találattal, egy pimasz lábszúrással igyekezett faragni hátrányát – sikeresen! Az első pihenőre 6:5-ös hátrányban vonulhatott le Szász, és lendületesen jött vissza a második harmadra. De egy újabb együttes találatot követően Fiamingo is lábtussal operált, amellyel megtörte honfitársunkat, és 10:6-ra nőtt az előny. Ám mint kiderült, az olasz sem nyugodhatott meg, Szász ugyanis 11:10-re jött fel, majd egy kibrusztolt találat után 12:11 lett az állás.

A harmadik harmadra mindössze egy tus maradt a különbség a két vívó között, és a magyar lány csodás védés-támadással egyenlített. Őrült izgalmasan alakult az asszó, és Szász Emese a legjobb pillanatban vette át a vezetést egy újabb visszatámadással, majd egy csukótalálatnak köszönhetően már csak egy tus választotta el az olimpiai győzelemtől.

És láss csodát, világ! Egy együttes találattal Szász Emese diadalmaskodott, 15:13-ra legyőzte az esélyesebb olasz vívót, és megszerezte a magyar csapat első aranyát.

Kérem a következőt!

A női párbajtőröző győzelme után Hosszú Katinkáért szoríthatott a hajnalig kitartó magyar szurkoló. A 400 m vegyesúszás döntőjéig habkönnyen jutott el az Iron Lady, amelyben a negyedik legjobb reakcióidővel rajtolt. 50 méter után fél másodperces előnnyel vezetett, 100-nál, a pillangótáv végén tovább növelte az előnyét. Háton már bő egy testhosszal vezetett, sőt, 200-nál 3,34 másodperccel világcsúcsrészidőn belül fordult.

Mellen megint fokozta a tempót, már több mint öt másodpercet vert a világcsúcsra, az utolsó százra is maradt benne, a végén bődületes világcsúccsal győzött. 4:26,36, több mint négy másodperccel előzte meg az amerikai DiRadót. Pályafutásából már csak az olimpiai arany hiányzott, illetve fontos megjegyezni, hogy jelenleg 200 és 400 m vegyesen is ő a világcsúcstartó.

Pólósok és Csernoviczki

A csodálatos magyar sikerek mellett nem szabad elfeledkezni arról a Csernoviczki Éváról sem, aki hősies küzdelem után végül a 7. helyen végzett a cselgáncsozók női 48 kilós súlycsoportjában, holott az utolsó két meccsén már részlegesen elszakadt combhajlító izommal volt kénytelen küzdeni.

„Ez a sérülés rányomta a bélyegét a szereplésére, sokkal jobb is lehetett volna. Jó formában volt, egy érem ment el a sérülés miatt, ki merem jelenteni. Elkövetett a végén egy taktikai hibát, de a fájdalom miatt ilyenkor megoszlik a figyelem” – fogalmazott az MTI kérdésére Csernoviczki Csaba, az olimpiai bronzérmes dzsúdós édesapja és edzője.

Csapatsportban is érdekeltek voltunk, méghozzá a férfi vízilabda-válogatott révén. A Benedek-legénység sokáig vezetett a végső győzelemre is esélye szerbek ellen, ám a vége 13-13 lett. Amit láttunk, az biztató, sőt, a csapat megmutatta oroszlánkörmeit.

„Tegyük el a csalódottságot, ez már az a csapat, amelyik olimpiát tud nyerni, de nagyon hosszú az út még előttünk. Ugyanezt a harcosságot kell mutatnunk a következő meccseken, mint ma. Van még tartalék a csapatunkban. Ausztrália és Görögország ellen is nagyon nehéz dolgunk lesz. Az ausztrálok furcsán játszanak, nemrég ki is kaptunk tőlük” – mondta el a meccs után a csapat mestere, Benedek Tibor.