Éhségmenet: „királyság lenne most egy felvonulók kérték” + Videó

Tompos Ádám
Tompos Ádám

2012. február 09., csütörtök 09:12
Állítják: nem Gyurcsány Ferencék avasi terepgyakorlatára reagálnak a Miskolc–Budapest éhségmenettel a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Societas zászlaja alatt és/vagy MSZP-láthatósági mellényben gyaloglók. Hat kilométert megtettünk velük mi is, és néhány percet az esemény Facebook-oldalára is rászántunk, mert érdekes az is.
Hirdetés

A borsodi valóságról talán soha annyi kvalitatív módszerekkel készült szociográfiának álcázott tudósítás nem készült, mint mostanában. Köszönhető ez egyrészt a Demokratikus Koalíciónak, amely elnökségestül beköltözött a megyeszékhely híres-hírhedt lakótelepére, az Avasra. Gyurcsány Ferenc pártelnök most is remeknek és igazságosnak tartja azt a kormánya által hirdetett Fészekrakó programot, amelynek köszönhetően gyakorlatilag eladhatatlanná váltak az ottani panelok. De azért egy törvényjavaslatot összedobtak a terepgyakorlat után, megoldást keresve az áldatlan állapotokra.


Az MSZP pedig – noha állítják, hogy ők csak támogatják a menetet, és nem egy pártceleb népszerűsítése a céljuk – lapot húzott az avasi valóságshow 19-ére: ők nem Budapestet viszik Borsodba, hanem fordítva. Pontosabban: gyalogosan útra keltek február 6-án Miskolcról, hogy február 13-án – reményeik szerint kibővülve – a Parlament elé érve, ahogy Komjáthi Imre szervező fogalmaz: amolyan borsodiasan bekiabálhassanak a kormánypártoknak, hogy ne vegyék őket semmibe. A kibővülésről csak annyit, hogy a kezdetektől ott halad a szocialisták mellett a Magyar Szolidaritás Mozgalom jó néhány képviselője, „lájkilag” sok DK-s is ott van a fagyban, és kedden beszállt két LMP-s politikus is, mivel úgy tartják „minden kezdeményezés jó, ami a nyomorúságra hívja fel a figyelmet ”. De ők továbbmennek: élőben bejelentkeztek azon a weboldalon, ahol egyébként az úgynevezett Új Ellenállás keretében interaktív országértékelőt tarthatnak a polgárok, szerte az országban.

„Útelágazódás

Itt pedig máris „útelágazódáshoz” érkezünk, na ne nem a 3-ason és nem is a szó D–209-es értelmében, hanem képletesen. Vagy tartok némi útszéli kremlinológiára alapozva egy politológiai gyorsértékelést arról, hogy a menet sorrendje szerint milyen pozíciót foglalnak majd el a demokratikus ellenzéki kerekasztalnál, vagy a tudósításra koncentrálok. Már nemcsak a magaméra, úgy értem, hanem arra, amivel a résztvevők az éhségmenet Facebook-oldalát informálják – okostelefonnal. És mellettük ott vannak még az otthonról kommentelők, akik szolidaritásukat fejezik ki lájkokkal és megosztásokkal. És ha az avasi terepgyakorlatot a 21. századi politikai információs know-how és a szocreál agitprop sajátos elegyeként jellemeztük, akkor az éhségmenet webes lenyomatát valahová a szárba szökkenő szociáldemokrata mozgalmak és a normát kilométerben mérő, azt pedig természetesen túlteljesítő, úttörő vándortáborok közé lehet belőni.

iPhone már van

Török Zsolt MSZP-szóvivő például hiteles forrásként osztja meg az Északonline cikkét, melynek címe: Korábban teljesítették a hétfői távot. De nem csak regionális portálok figyelik a menetet, bizonyíték rá ez a bejegyzés: „Európa nyugati végeiből is követjük a harcotokat, szolidárisak vagyunk Veletek. Itt is ugyanaz a fajta támadás folyik a munka világa ellen, mint otthon, ugyanolyan megszorításokat vezetnek be; a munkanélküliség, az elszegényedés nő, az árak emelkednek, de a bérek, a nyugdíjak csökkennek, a fiatalok számára nincs jövő – a válság árát a lakossággal akarják megfizettetni, mindenkit megnyomorít ez a rendszer… Összefogva, szervezetten meg kell akadályozni!” Az Occupy-mozgalmakra hasonlító retorika tehát már megvan, a világmozgalom két másik kötelező kelléke közül a Guy Fawkes-maszk még hiányzik, de az iPhone már megvan. E kütyü segítségével olvassák és köszönik meg a résztvevők a támogatást, töltik fel a magukról készült fotókat vagy adott esetben reagálják le a vélhetően hergelőnek szánt híreket a Fidesz vagy a kormány nyilatkozataiból. Éppen ezért bír kicsit pikáns jelentőséggel az alábbi megosztás, egy kenyeret szorongató, síró bácsival: „Ezért megy a menet! Ezért csatlakozunk egyre többen! Te azért sírsz, mert nincs iPhone-od. Ő azért, mert egész életében dolgozott, és nincs mit megennie”.

És innen, az üzenőfalról tudhatjuk meg, hogy ott forgat az „AP amcsi tévé is”, valamint hogy a fideszes Tállai András lapátolásra kérte őket – ezen több hozzászóló úgy felháborodott, hogy kérték a résztvevőket: tudósításukat küldjék el José Manuel Barrosónak, az EB elnökének is. Érdemes Korózs Lajos reakcióját megnézni minderre: „Azt hittük a Fideszről, hogy van egy szint, aminél nincs lejjebb, de ismét tévedtünk. Én azon sem lepődnék meg, ha a feldühödött borsodi melósok és volt melósok etetnék fel a kenyeret a fideszesekkel, és a hólapátot meg a hátukon járatnák meg, erre az aljas, szégyenteljes és kispályás (ám frappánsnak és »jó fejnek« gondolt), cinikus provokációra!”

Nem pártrendezvény?

Korózs amúgy hozzánk hasonlóan a hevesi Szihalomnál lépett ki a virtuális valóságból a borsodi realitás hírét hozó menetbe. Annál a kávézónál, amelyről a helybeliektől megtudtuk: az egy szociszimpatizánsé, oda tuti be fog térni a menet, mert ezt beszélik a faluban. Hát betértek, de mi azért a menet elé gyalogoltunk, ahol szívesen láttak minket (és ez itt nem az irónia helye), de az MNO szó hallatán megkértek: ne állítsuk be a megmozdulást pártrendezvénynek, hiszen csak összefogással lehet megoldani azt a helyzetet, ami miatt útra keltek. Ehhez képest pár sorral hátrébb, egy kocsma mellett elhaladva azt sutyorogják, hogy ide aztán nem mennek be, ha a fideszes tulaj térden állva könyörög, akkor sem. Aztán Korózs és Simon Gábor beszállása után megindulunk Füzesabony felé, a sort Nyakó István zárja, aki negyedóránként osztályfőnökösen elkiáltja magát: libasor! A menetben erre időnként gágogni kezdenek.

A hóval borított tájon napsütésben folyik a séta, többnyire csendben, halkan, de azért vidáman sztorizgatva. A sokszor idilli látványt pedig meg-megtörte egy-egy olyan romos épület, amely arra enged következtetni: bizony lehetett volna itt miért éhségmenetet indítani öt, tíz, tizenöt éve is. A politikusok rutinosan nyilatkoznak, a résztvevők vagy visszaintegetnek a dudálóknak, vagy pedig fényképezik magukat, egymást, a tájat, illetve a lelkesen csaholó staffordshire terriert, Gina kutyát. A hat kilométeres táv háromnegyedénél aztán felvetődik: „mekkora királyság lenne most egy felvonulók kérték!” Füzesabonyba nem megyünk már be (ide is idő előtt érünk be amúgy), a város határában lévő benzinkúton Gúr Nándor osztja ki Korózs Lajos megígért gulyáslevesét, az egyik szimpatizáns hölgytől pedig repetát is kapunk a gyalogosoknak szánt csokiból. Azt mondja, több résztvevőre számított, ezért hozott magával hatvan darabot.

Hozzászólások

  1. millagyu 2012. március 03., szombat 18:01
    Bocs! Utolsó szó kettő t.
  2. millagyu 2012. március 03., szombat 17:59
    Ez a szerencsétlen Tóth Imre bekapta cumit rendesen.Nyilvánvalóan nem dolgozott az acélműben a rendszerváltáskor,mert ha ezek a moslékzabáló MSZP funkcik akkor mentek volna a csődbe kergetett Diósgyőri és Ózdi acélmű közelébe biztos megismerkedtek volna a forró acélöntecsek közelségével, és nem tudták volna most behülyíteni ezt a szerencsétlent. Mint csepeli vasas mondom, beletenném Nyakó genny elvtárs kezébe a zsíros kenyeret,ahogy szeretett vezérének (Lenin) beleteték.
  3. semmilyen 2012. február 15., szerda 12:20
    Nevetséges ezknek a milliomosoknak az ajvékolása.A táblavivő elvtárs azt mondja hogy kiáll az acélműért nehogy lerombolják,hm hm kik is tették tönkre a Bélapátfalvi cementművet,kiknek az idején hordták széjjel,miért is kellett a jó minőségű cementet előállitó gyárat ,és a falu közösségét tönkre tenni munkanélkülivé tenni? Akkor miért nem volt fel az MSZMP -bocs az MSZP,különbn tökmindegy.Nekünk mint az országnak miért volt az akkor jó ,hogy az épitéshez való cementet,Romániábol,és Oroszországból szerezzük be drágábban és silányabb minőségben ? És nem gondolják az elvtársak hogy ha nem a 3.-as számu főutón közelitik meg a fővárost ,hanem Bélapátfalvát is érintve,hogy akkor nem köpdösték volne le az ott lakők a Gur Nándorokat? Lehet hogy ettől tartottak?
  4. Mich 2012. február 09., csütörtök 15:24
    Haha, "fouta"! Láttad a videót...?

    Nahát én nemigen láttam egy éhezőt sem a menetben... Egy munkanélkülit szólaltattak meg, aki a táblát is vitte - ő még a szocialista kormány idején lett munka nélkül... De te biztos az MSZP-re gondoltál: "Addig polgártársak (elvtársak) voltak ma már a csürhéhez tartoznak"...?
  5. fouta 2012. február 09., csütörtök 14:36
    Szégyenje magát aki az éhségmenetben résztvevőket próbálja kifigurázni!Aki még soha sem éhezett az nem is tudja felfogni mi is az.A jól fizetett politikusok mindegy melyik párthoz tartozik csak addig volt szükség ezekhez a szerencsétlen emberekhez amíg leadták a szavazatokat.Addig polgártársak voltak ma már a csürhéhez tartoznak.Ami meg Mezőkövesden történ az meg nem emberhez méltó tett.Tállai államtitkár már egy agyonhízott mangalica.Biztosan nem vízen és kenyéren él.Még jó,hogy a szocialisták támogatják a szegény embereket,mikor a fidesz meg ha lehetne eltaposná őket!
  6. Mich 2012. február 09., csütörtök 13:06
    A videó nagyon jó, egy jó pillanatképet ad erről az akcióról. Bemutatja a vezetőket, a táblavivőt (aki a szocialisták alatt vesztette el a munkáját, de most tüntet) és megszólaltat másvéleményű, egyszerű embereket is.

    De ez a cikk... szükségtelenül bonyolult, 'irodalmizáló'... mintha egy régi ÉS(Élet és Irodalom)-cikket akarna utánozni...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló