Lincselés Berzéken

Egy brutális lincselés története + Képriport

Bertók T. László

2012. április 18., szerda 04:30

Egy bűnözésből élő család hosszú ideje keseríti a falu magyar és cigány lakóinak életét. Ezúttal két férfi és két nő fényes nappal agyonvert egy ártatlan magyar családapát. Egy törékeny asszony kivételével senki sem avatkozott közbe. Íme, egy sokrétegű történet a bűnről és az ártatlanságról, a hősiességről és a gyávaságról, a haragról és az igazságvágyról. Történet a borsodi valóságról.

Nyomtatás

Az előző napi verekedés

A falubeliek elmondása szerint a gyilkosságba torkolló események azzal kezdődtek, hogy az egyik Lakatos-lány beleszeretett a Macsingáék tizenhat éves fiába, ami nem tetszett a szintén cigány fiatalember családjának. E roma „Rómeó és Júlia”-történet családközi háborúba torkollott. Amikor megérkezett a családi pótlék, szokás szerint italozásba kezdtek, majd kapatosan, felbátorodva a két család egymásnak esett. E verekedés részleteiről nincs információnk, az éjjelt mindenesetre a tiszavasvári rendőrségi fogdában töltötték, ahová kommandósok zsuppolták be őket. Másnap sajnos kiengedték mindnyájukat, ami a polgármester szerint nagy hiba volt a rendőrség részéről. A hazatérő verekedők „hőstettüket” az ivászat folytatásával ünnepelték, ami aztán megint veszekedésbe, hangoskodásba torkollott. A rendőröket ki is hívta valaki, de a csendháborításon kívül nem volt ok a beavatkozásra, így azok elmentek.

Busszal indultak ölni

Egy közeli utcában lakó, épp hazatérőben lévő újabb szemtanúnk, Balogh Csaba polgárőr tizenegy óra tájban látta, amint az ablaka alatt, erősen dülöngélve vonulnak el a majdani tettesek, majd felszállnak a buszra. Ennek akkor nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert bár polgárőrként is jól ismerte Lakatosékat, nem tudhatta, hogy ezúttal ölni is fognak. Balogh Csaba maga is cigány származású, amit büszkén vállal. Semmi szégyellnivalója. Szakmunkás, 20 éve MÁV-alkalmazott, egy időben szakszervezeti vezető is volt. Falujában mint korábbi önkormányzati képviselő és jelenlegi polgárőr is megbecsült tagja a közösségnek. Ha valaki a felemelkedés példája lehet a cigányság előtt, akkor ő az – dicséri a polgármester.

Balogh Csaba polgárőr

Balogh tragédiának tartja, hogy az ilyen dologtalan és semmirekellő emberek miatt a becsületes romáknak is szenvedniük kell. Nagyon bántja az általánosítás, hiszen Berzéken sem általában a cigányokkal képtelenség együtt élni, hanem csak egy jól körülhatárolható körrel. Az a baj – vélekedik –, hogy a rendőrség nem tehet semmit, amíg vér nem folyik, és a börtönök is túlságosan komfortosak, nem rettenti el őket a bűnözéstől.

Sok volt a munka a kertben

Minderről mit sem tudott Nagy József 45 éves szobafestő, aki a háza kertjében dolgozott egész nap, kihasználva a kellemes tavaszi időt. Hétköznapokon ő éjszaka jár haza, egy vállalkozónak dolgozik. Hol itt van munka, hol ott, néha külföldön is. A magyar átlaggal megegyezően ő is tizenkét órát robotol naponta. Betegre dolgozza magát, hogy a rezsi mellett törleszteni tudja négymilliós lakáshitelét is. Hétvégeken sem pihen. A kiskertet műveli, amiből eladásra is jut valamennyi – már ha nem lopják el a termést. József hitvese, Batta Erzsébet egy ÁFÉSZ-boltban eladó. Hét órában jó, ha hatvanezret visz haza havonta, ami önmagában nem lenne elég az életre, a törlesztésre, a gyerek iskoláztatására. Az asszony el sem tudja képzelni, mi lenne vele, ha társa kevésbé volna törekvő.

Nagypéntek a kiskertben

Nagy József szobafestő tehát pihenés helyett e hétvégét is végigdolgozta a kertben. Felásott belőle egy nagy darabot. Délutánra úgy érezte, a jól végzett munka után megjutalmazhatja magát egy korsó sörrel, ennyi még neki is jár. Belépett a konyhába, magához vonta szeretett Erzsikéjét, megcsókolta, és mondta neki, készítse csak a vacsorát. Bedob egy sört, egy óra múlva itthon lesz. Egyikük sem sejtette, hogy aznap már nem lesz együtt a család a vacsoránál.

József egyedül állt a pultnál. Voltak odabent kártyázók (helyi magyarok és cigányok vegyesen), és fiatalok is, akik biliárdozással múlatták az időt, összesen úgy tízen – meséli Nagy Emese, aki nyolc napja dolgozik itt pultosként. Ekkor érkezett meg apja társaságában az ifjabb Lakatos Zoltán, láthatóan ittasan, kötekedő hangulatban. Nem rendeltek semmit, láthatóan erőfitogtatás, verekedés kedvéért jöttek – emlékszik vissza.

– Mialatt a söröshordóval bajlódtam a pult alatt, mert éppen kifogyott, fültanúja voltam annak, hogy a fiatalabb támadó beleköt Józsiba. Szóban inzultálta, lökdösni és rángatni kezdte. Józsi, aki csendes ember, kerülni próbálta az összeütközést. Arrébb húzódott, és kérte, hogy hagyják békén, mire az egyre magabiztosabb kötekedő durvább lett: azt akarta, hogy „játsszák le kint”. Ekkor szóltam közbe, hogy nem kell a balhé, úgyhogy záróra. Ki akartam küldeni mindenkit, de meg sem mozdultak. A két támadó viszont innentől rám is szitokáradatot zúdított. Próbáltam kitessékelni őket, kitártam az ajtót, de keresetlen szavak kíséretében eleinte visszalökték. Végül mégis sikerült kitennem őket, gyorsan ráfordítottam a kulcsot. Azt hittem, ezzel vége, elmennek. Egy idő után kinéztem, és nem láttam őket az utcán. Megnyugodva nyitva hagytam az ajtót – emlékszik vissza a pultosnő.

Senki sem tett semmit

A Lakatos apa és fia azonban kisvártatva visszatért két nő, az élettársaik társaságában. A nők fahusángokkal és vasrudakkal voltak felfegyverkezve. Egy falubeli szemtanú szerint rikácsolva vonultak végig az utcán: „Öljétek meg! Öljétek meg!”

Amikor a husángokkal felfegyverzett négyek a presszó bejáratához érkeztek, a pultosnő megpróbálta megakadályozni, hogy bejöjjenek, de a nagyobbik ember a pultosnővel együtt erővel benyomta az ajtót.
– A gyilkosok egyenesen Józsira rohantak, ütötték a botokkal, ahol csak érték. Az áldozat meg sem próbált visszaütni, felemelt kezével védekezett, de hiába. A földre rogyott, de fekvő helyzetében is záporoztak rá az ütések – emlékszik vissza még ma is remegő kézzel Nagy Emese, akit vele élő édesanyja nem mer egyedül kiengedni a házból. Félti a bűnözők családjának bosszújától, amiért ellenük tanúskodik.

Nagy Emese – kis híján őt is agyonütötték

– Amikor felém fordultak és mondták, tudják, hol lakom és kinyírnak, már világos volt, hogy most én kerülök sorra. Az idősebb férfitől kapott pofonok után közösen kezdtek ütni a karókkal. Az arcomat igyekeztem védeni a kezemmel, így hátráltam a terasz felé, ahol ott voltak a vendégek. Miközben nekiestem az ajtónak, megfordult a fejemben, talán segítenek, de senki sem tett semmit. Bámultak. A kisebbik nő által a nyakamra mért ütés után térdre rogytam és eszméletemet vesztettem. Amikor magamhoz tértem a teraszon, fogalmam sem volt, hol vagyok. Addigra mindenki elpárolgott, csak Józsi feküdt odabent mozdulatlanul, véresen. Próbáltam kitapintani a pulzusát, de nem éreztem semmit. Felhívtam a rendőröket, kértem, küldjenek mentőt is. A kedves vendégek, akik tétlenül nézték végig a gyilkosságot, utóbb a rendőröknek azt vallották: nem láttak semmit.

A Macsinga-ház ostroma

A támadók harci kedve a lincselés után sem hagyott alább. Mialatt a rendőrök a Hernád sörözőnél végezték a helyszínelést, a gyilkosok egy része gyerekekkel, sógorokkal és komákkal kiegészülve – az előző napi verekedés második meneteként – megostromolta a Macsinga-házat. Az ottani családfő a kőzápor közepette leküldte három gyerekét a pincébe, amit éppen időben tett meg, mert Lakatosék rájuk törték az ajtót és rombolni kezdték a berendezést. A megyei rendőrkapitányságtól kapott információk szerint az egyik támadót életveszélyes késszúrás érte. Az ostromnak a kiérkező rendőri erők vetettek véget.