Karim Benzema úgy döntött, őt nem érdekli a vb-döntő. A Real Madrid támadója visszautasította Emmanuel Macron meghívását. Talán nem akart az ország elnöke mellett látványosan Franciaország ellen szurkolni.
Benzema most már nem menekülhet, ő a francia Bajner Bálint
A francia válogatott ezüstérmet nyert a katari futball-vb-n. A keretnek tagja volt Karim Benzema is, de az ő vitrinjében aligha kerül előkelő helyre a medál. A Real Madrid támadója nem volt kíváncsi a döntőre, s úgy hírlik, a világbajnokság után sem tér vissza a válogatottba. Pedig volt csapattársa, Mesut Özil hiányolta Benzemát.
Benzema posztjával Bajner Bálintot idézte, s a francia támadó korábbi madridi csapattársa, a 2014-ben világbajnoki címet nyert Mesut Özil erre még rátett egy lapáttal.
Persze a német futballista bejegyzése alatt rögtön megjelentek a bejegyzések, hogy Benzema 2018-ban nem volt tagja a világbajnokságot nyert francia keretnek.
A hírek szerint Benzema és Didier Deschamps szövetségi kapitány között annyira elmérgesedett a viszony, hogy a támadó nem szerepel a vb után sem a nemzeti csapatban, amíg azt Deschamps irányítja. A szakember egyelőre homályosan fogalmazott a jövőjéről.
További Sport híreink
Borítókép: (Fotó: AFP/Franck Fife)
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNézze meg a Real Madrid–Dortmund BL-döntő góljait!
A Dortmund hiába játszott jobban, a Real Madrid Carvajal és Vinícius góljával 2-0-ra megnyerte a BL-döntőt.
Meghökkentő adat a Real Madrid első gólszerzőjéről a BL-döntőben
Dani Carvajal a mezőny legalacsonyabb játékosaként fejelet gólt a Bajnokok Ligája döntőjében.
Sokáig csak a Dortmund focizott, de a Real nyerte meg a BL-t
A királyi gárda tizenötödik alkalommal lett a kontinens legjobb futballcsapata.
Kloppot éltették, Mourinhót kifütyülték, káosz a BL-döntő kezdetén + videó
Csak húsz másodperc telt el a mérkőzésből, amikor a biztonsági őrökre volt szükség a pályán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így próbálják meg eltüntetni a nyomokat a háborúpárti Magyar Péterék a Discord-csoportjukból a sorkatonaság bevezetéséről
Európa legnagyobb Békemenete készül, gyülekeznek az emberek
Egyedül is teljesek: 4 csillagjegy, akinek nincs szüksége párra a boldogsághoz
Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok
„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott
Itt a hétvége meglepetése: váratlan üzemanyagárcsökkenést jelentettek be a hazai kutakon
1700 ukrán menekültet kilakoltatnak, hogy helyet csináljanak afgán, szíriai és török migránsoknak
„Úgy látszik, így tudunk meccset nyerni a final fourban” – Oftedal a meccs végi idegőrlő pillanatokról
Nézze meg a Bajnokok Ligája góljait!
Látványos légi felvétel a békemenetről
Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat
Bayer Zsolt: számomra a békemenet egy csoda
Címoldalról ajánljuk