Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese veszi át a klubelnöki posztot a DVSE-nél, ezzel is jelképezve a felsőoktatási intézménnyel az utánpótlás-nevelés terén kialakított kiváló együttműködést – közölte Zubora Sándor leköszönő elnök a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A jelenlegi vezető egyben bejelentette, hogy az olimpiai bajnok Varga Tamás és a szerb válogatott kapus, Braniszlav Mitrovics továbbra is a klubnál marad.

Zubora a korábbi évek „csendes építkező munkájával” elért eredménynek tartja, hogy előbb feljutottak az élvonalba, majd az idén már a nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyet is megszerezte a csapat a bajnokságban. Szerinte előrelépés azonban csak megújult struktúrában képzelhető el.

Jávor András – akinek a kinevezéséről a városi közgyűlés mondja majd ki a végső szót – az egyetem és a városi sportegyesületek kitűnő közös munkája mellett azt is kiemelte, hogy az együttes vezéregyénisége, Varga Tamás is a DE hallgatója sportmenedzser szakon.

Gyöngyösi András vezetőedző szerint a csapat célja innentől az 1–4. hely megszerzése a bajnokságban és a stabil felsőházi tagság megtartása. A hosszú távú terveket úgy jellemezte: „a sport nem az 5. és 8. helyekről szól, más célunk nem lehet, mint bajnokságot nyerni”. A tréner hozzátette, a gyerekeket már kiskoruktól fogva az uszodába kell csalni, így Debrecen összes általános iskoláját végigjárták Varga Tamással, s ezt a programot terveik szerint folytatják.

Varga Tamás jelezte, hogy hosszú távra tervez a Debrecennel, ezért írt alá csütörtökön négyéves szerződést a DVSE-vel. A játékos továbbá heti 3-4 alkalommal személyesen irányítja a közelmúltban alapított Varga Tamás DVSE Vízipóló Sulit, ahol a kisiskolások ismerkedhetnek meg a játékkal.