Sport

Alpesi sí: egy magyar verte az osztrák mezőnyt

WL
Forrás: MTI
2012. március 27., kedd 11:20
A felnőttek és a juniorok között egyformán Miklós Edit diadalmaskodott lesiklásban az alpesi sízők múlt hét végi osztrák bajnokságán, ezzel jelentős mennyiségű világranglistapontot szerzett.

A hazai szövetség hétfő esti tájékoztatása szerint a tavaly januárban honosított, csíkszeredai születésű versenyző ezekkel az eredményekkel várhatóan az 52–53. helyet foglalja majd el lesiklásban a nemzetközi szövetség (FIS) világranglistáján, s ha megfelelő támogatást kap, a következő szezonban már jobb rajtpozícióból indulhat a Világkupa-futamokon.

Miklós Edit 2010 februárjában a vancouveri téli olimpia lesiklóversenyében megsérült, s a hosszú gyógyulás után a nemzetváltás miatt elveszítette az addig megszerzett ranglistapontjait. Ezt követően a 2011/12-es szezonban tudott csak teljes értékűen versenyezni, de – amint a honi szövetség közleménye fogalmaz – „szponzorok híján, valamint a hazai szövetség négy szakágára jutó csekély mértékű állami támogatásából nem tudta felkészülését megfelelő módon finanszírozni”. Miklós a szezonnyitó tengerentúli versenyeken nem tudott rajthoz állni, ennek ellenére a január végi, St. Moritzban rendezett Világkupán – első magyar nőként – pontot szerzett, ilyenre a honi alpesi sízés történetében utoljára 30 éve volt példa.

Hirdetés

A közlemény szerint Miklós a szezonzáró németországi versenyeken még gyarapíthatja világranglistapontjait, s megfelelő szponzori vagy állami támogatással a következő idényt már Dél-Amerikában kezdheti meg. Ha a felkészülési körülményei javulnak, a jövő évi, schladmingi világbajnokságon tehetségéhez és tudásához méltó eredményeket érhet el, ráadásul ez a viadal már a 2014-es szocsi téli olimpiai kvóták megszerzése szempontjából is jelentős esemény lesz.

Hirdetés

Szavazás

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?




Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS