Gabay Balázs
Gabay Balázs

Kipihente már az utazás fáradalmait? Úgy hallom, Tokióban már ahhoz sem volt ereje, hogy igazán megünnepelje a sikert.
– Az igazat megvallva, még nem sikerült teljesen kipihennem magam. A hazaút is elég hosszú volt, és itthon is sokan kerestek.

Gondolom, a média képviselői nem hagytak sok szabad percet.
– Tényleg nem, de természetesen ez egy kellemes gond.

Lólengésben mindenki aranyat várt öntől a világbajnokságon, azonban sokan tisztában voltak vele, hogy az olimpiai kvóta a másik két szeren nyújtott jó teljesítményen múlik majd. Milyen érzésekkel vágott neki a vébének?
– A felkészülés alatt én már tudatosítottam magamban, hogy gyűrűn és nyújtón is szépen kell szerepelnem. Borzasztó nehéz volt ez, hiszen ezen a két szeren a vb előtt sem versenyeztem sokat, és utána sem fogok. Azonban egyedül az lebegett a szemem előtt, hogy a kvótát megszerezzem. Edzőmmel, Kovács Istvánnal mindenen felülemelkedtünk, és a végén már szinte tűkön ülve vártuk az indulást. Hadd jegyezzem meg: nélküle sohasem jutottam volna el oda, ahol most tartok.

A Tokióból érkező első hírek arról szóltak, hogy rontott gyűrűn, így pedig a lovon elérhető arany sem jelent majd feltétlenül londoni indulást. Azért elképesztő, hogy tornában az aktuális világbajnoknak ennyire meg kelljen szenvednie akár még az olimpiai kvóta megszerzéséért is.
– Valóban ritka, hogy egy sportágban ennyire nehéz legyen megszerezni az indulási jogot az olimpiára. Tokió előtt csak „lovaztam”, ezért nagyon izgulós volt a két másik szeren bemutatott gyakorlat. A gyűrű után rettentő dühös voltam, de nem is elsősorban magamra, hanem a kvalifikációt meghatározó szabályokra. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a szerenkénti világbajnokokat miért kell ilyen kellemetlen helyzetbe hozni. Bohócot csináltak belőlünk, de a végén akkor is mi örültünk.

Nem lehet valamilyen módon nyomást gyakorolni a nemzetközi szövetségre, hogy változtasson a rendszeren?
– Fogalmam sincs, hogy miért nem módosítanak rajta, de az biztos, hogy ezen a vébén rájöttek arra: ez így nem mehet tovább. Ahhoz azonban, hogy alapvetően megváltoztassuk a rendszert, nem elég a szövetség akarata. Minden nemzetnek össze kell fognia hozzá.



Amikor legutóbb beszélgettünk, még azon sopánkodtunk, miért nem edzhet olyan lovon, amelyiken majd a vébén kell bemutatnia a gyakorlatot. Azóta, a MOB-nak hála, megkapta a megfelelőt. Sokat számított, hogy ezen tudott edzeni?
– Rengeteget! Attól lehetett tartani, hogy Japánban picit másfajta lóval találkozhatunk majd, de szerencsére kiderült: minden ló ugyanolyan lesz, mint az itthoni.

Múlt péntekre szinte biztossá vált, hogy amennyiben lólengésben dobogón zár, már-már a kezében tudhatja a londoni repülőjegyet. Ez magabiztosabbá tette, vagy még nagyobb nyomás alá helyezte?
– Vegyes érzésekkel zártam a selejtezőt, és ezután én már annyira nem is foglalkoztam ezzel. Bíztam benne, hogy rendben lesz a gyakorlat. Az oroszlánrész még hátravolt, úgyhogy inkább erre koncentráltam. Az aranyérem ugyan már megvan, de én csak akkor leszek teljesen biztos a londoni kvótában, ha hivatalossá válik.

Ha – ne adj Isten – mégsem kapná meg az indulási jogot, még mindig ott van a szabadkártya.
– Igen, bizonyos számú szabadkártya rendelkezésre áll a versenyzők számára. Tokióban a sportág „komoly képviselői” tettek ígéretet nekünk, hogy mindent megtesznek az érdekünkben. Remélhetőleg ezúttal nem követik el azt a hibát, mint 2007-ben, amikor a vb-ezüst is kevés volt az olimpiához. A nézők és maga a sportág is sokat veszítene, ha a szerenkénti világbajnokok nem lehetnének ott Londonban.

Magabiztosnak tűnt, amikor a lólengés döntőjében elkezdte a gyakorlatot, a leugrást követően pedig láthatóan megkönnyebbült. Már közben érezte, hogy megvan az arany?
– Gyakorlat közben nem szoktam gondolni semmire, csak arra koncentrálok, hogy jó legyen a következő mozdulat. A leugrás előtti utolsó fordulónál éreztem először, hogy meglehet – a kvóta. Az, amiért 21 éve tornázom, ami mindig is az álmaim között szerepelt. Az edzőm nagyon izgult, de a végén már ő is önfeledten tudott örülni. No meg a közönség is. Rengeteg szeretetet kaptam a lelátóról is.

Úgy tűnt, nem csupán a lelátóról. A lólengést követően a japán versenyző és edzője szinte rohant önökhöz gratulálni. Mintha az egész csarnok annak szurkolt volna, hogy Berki Krisztián aranyérmet és olimpiai kvótát nyerjen.
– Ezt én is így éreztem. Tokióban annyira megvolt a fair play a versenyzők részéről, hogy ennél sportszerűbbek nem is lehettek volna. Én is szorítottam mindenkinek a gyakorlata alatt, nagyon jó társaság gyűlt most össze. Az ellenfelek közül szinte mindenki drukkolt a sikeremért, ennél többet pedig egy versenyző nem kaphat a pályája során.

Ugyan a kvóta megszerzését igazoló papír még nincs a kezében, de vb-címvédőként immár egyértelműen ön számít a londoni játékok legnagyobb esélyesének. Korábban nem volt gondja a stresszhelyzetek kezelésével, ez a teher azonban minden eddiginél nagyobbnak tűnik. Elviseli?
– Bízom abban, hogy megmarad a jó szokásom, és nem kezdek el izgulni a döntő pillanatokban. Egyértelműen pozitívan fogom fel, hogy engem kiáltanak ki favoritnak. Magam is úgy érzem, hogy ha eljutunk a döntőig, ott már eséllyel indulhatunk az arany megszerzéséért. Januártól gőzerővel nekilátunk az olimpiai felkészülésnek, utána pedig már semmi sem állíthat meg bennünket.