Birkózóink érmekért utaznak Rióba

Többen is pályafutásuk utolsó nagy esélyeként tekintenek az olimpiára

B. Molnár László

2016. július 26., kedd 08:38, frissítve: szerda 09:30

Az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiát felvezető sorozatunkban elsősorban azokat a sportágakat mutatjuk be az atlétikától a vízilabdáig, amelyekben a magyarok a dobogó közelébe kerülhetnek vagy érmet nyerhetnek. Az összeállítást a negyedik legeredményesebb olimpiai sportágunkkal, a birkózással folytatjuk, amelytől legalább a londoni szereplés ismétlését várjuk.

Meglehetősen furcsa helyzetben vannak a Rióba kijutott magyar birkózóválogatott tagjai. Ugyanis a sportágtörténeti statisztikák szerint a birkózás a negyedik legeredményesebb olimpiai sportágunk, legutóbb Londonban két érmet – egy-egy ezüst- és bronz- – és egy ötödik helyet szereztek a mieink, vagyis abszolút nem lesz egyszerű feladat a múlt miatt az elvárásoknak megfelelni.

A hazai szövetség vezetői, illetve a szakágak irányítói bíznak abban, hogy birkózóink legalább olyan menetelést mutatnak be Rióban, mint tették azt az olimpiát megelőző kvalifikációs versenyeken. Az idősorrendben először szőnyegre lépő kötöttfogásúaknál a korábbi szöuli olimpiai bajnok, Sike András úgy véli, négy versenyzőjéből akár mind a négy érmet szerezhet, sőt az aranyra is esélyesnek tartja a 66 kilogrammos Lőrincz Tamást, illetve a 75 kilogrammosok között szőnyegre lépő Bácsi Pétert is.

– Lőrincz Tomi most már nagyon megérdemelné azt az aranyat, ráadásul neki kedvezhet az, hogy az ő súlycsoportjában több kiemelkedő képességű versenyző ki sem jutott a riói olimpiára. Vele szemben a 75 és 85 kilogrammos kategória a lehető legsűrűbb mezőnyű, így biztosra veszem, hogy nem lesz egyszerű dolga Bácsi Petinek és Lőrincz Viktornak, ha érmet, ráadásul minél fényesebb medált szeretnének nyerni. A 98 kilogrammosok között Kiss Balázsnak egyfajta jutalomjáték lehet ez a verseny, az, hogy harminchárom esztendősen végre szerepelhet az olimpián. Úgy vélem, az ő súlycsoportjában sem lesz egyszerű a helyzet, biztos, hogy a napi forma dönt majd a tíz-tizenhárom egyforma képességű birkózó között – árulta el a kötöttfogásúak kapitánya.

A nőknél kétfős csapat utazik Rióba, és Gulyás István szakágvezető szerint a 2013-as világbajnok Sastin Marianna (63 kg) egyértelmű éremesélyesként léphet majd szőnyegre, míg a feltörekvő, 22 éves Németh Zsanett akár meglepetést is szerezhet pályafutása első olimpiáján.

Sastin Marianna több cikluson át bizonyított
Sastin Marianna több cikluson át bizonyított

– Nagyon kevés versenyző képes akár két olimpiai cikluson keresztül is az élvonalban maradni, Marianna viszont 2005 óta, több mint tíz éve a legjobbak közé tartozik, ami bizonyítja klasszis voltát, így minden esélye megvan arra, hogy két, sikertelenül végződő ötkarikás játékok után ezúttal dobogóra álljon. Zsanett napról napra fejlődik, egyre jobb formába kerül, így nem elképzelhetetlen, hogy Rióban már azokat is legyőzi, akiktől az elmúlt időszakban nagyon szoros meccseken szenvedett vereséget – elemezte a női vonal esélyeit Gulyás István.

Ritter Árpád, a szabadfogásúak szakágvezetője mindkét indulóját, Veréb Istvánt (86 kg) és Ligeti Dánielt (125 kg) esélyesnek tartja a dobogóra, bár van még min dolgozniuk, ugyanakkor elegendő idő áll rendelkezésükre a minél tökéletesebb felkészülésre.

Riói magyar indulók

Kötöttfogás. Férfiak
66 kg: Lőrincz Tamás – Született: 1986. december 20. Klubja: Ceglédi VSE. Legjobb eredményei: olimpiai ezüstérmes (2012), háromszoros Európa-bajnok (2006, 2013, 2014), vb-bronz, Eb-ezüst és -bronz. Célja: „Érmekkel jöhetünk haza. Viktor előttem egy nappal harcol a 85 kilósok között, és az lenne az igazi, ha boldogan, széles mosollyal az arcán szorítana értem.”

75 kg: Bácsi Péter – Született: 1983. május 15. Klubja: Ferencváros. Legjobb eredményei: világbajnok (2014), kétszeres Európa-bajnok (2008, 2014), Eb-ezüst és -bronz. Célja: „Rióban végre megvalósíthatom az álmomat, amit egész pályafutásom alatt dédelgettem, ez lehet az utolsó nagy dobásom, mert nem hiszem, hogy még egy olimpia belefér az életembe.”

85 kg: Lőrincz Viktor – Született: 1990. április 28. Klubja: Ceglédi VSE. Legjobb eredményei: kétszeres vb-bronzérmes (2013, 2014), Eb-bronzérmes (2012). Célja: „Gyerekkorunk óta van egy közös nagy álmunk, ami két részből áll. Az egyiket már sikerült elérnünk, hogy mindketten ugyanazon az olimpián képviseljük a hazánkat. A másik fele Rióban teljesülhet, miszerint mindketten érmet szeretnénk nyerni, de nem titok, meg akarjuk nyerni az olimpiát!”

98 kg: Kiss Balázs – Született: 1983. január 27. Klubja: BVSC. Legjobb eredményei: világbajnok (2009), vb- és Eb-bronzérmes. Célja: „Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ne jussak ki egyetlen olimpiára sem. Igyekeztem mindig mindent megtenni azért, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, hogy nyugodt szívvel nézzek majd Rio után a tükörbe.”

Kötöttfogás. Nők
63 kg: Sastin Marianna – Született: 1983. július 10. Klubja: Vasas. Legjobb eredményei: világbajnok (2013), Európai Játékok-győztes (2015), vb- és Eb-ezüst, két vb- és négy Eb-bronz. Célja: „Kevesebb mint fél évem volt beleerősödni a régi-új súlycsoportomba, emellett át kellett állni egy kicsit más küzdőstílusra is. De éremért megyek Rióba.”

75 kg: Németh Zsanett – Született: 1994. január 21. Klubja: Újpesti TE. Legjobb eredményei: kadet világbajnok (2011), U23-as Európa-bajnok (2016). Célja: „Hihetetlen boldog vagyok, hogy megszereztem az indulás jogát. Huszonkét évesen talán valóban fiatal vagyok még a súlycsoport többi versenyzőihez képest, de szerintem azért ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevesebb esélyem volna a jó szereplésre, a meglepetésre.”

Szabadfogás
86 kg: Veréb István – Született: 1987. október 8. Klubja: Csepel. Legjobb eredményei: vb-bronzérmes (2013), Eb-bronzérmes (2014). Célja: „Egyértelműen érmet szeretnék nyerni. Ugyanakkor a mérkőzéseim közben semmi másra, csak az adott meccsre igyekszem majd koncentrálni és próbálom élvezni a birkózást.”

125 kg: Ligeti Dániel – Született: 1989. július 31. Klubja: Haladás VSE. Legjobb eredményei: Eb-ezüstérmes (2012), kétszeres Eb-bronzérmes (2011, 2014). Célja: „Londonban úgy álltam fel a szőnyegre, hogy az utolsó leheletemig küzdök. Most már taktikusabban kell birkóznom, nem feltétlenül kell nekiugranom minden ellenfelemnek, hogy ledaráljam.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.07.26.