„Tudtam a manipulációról az Atalanta–Piacenza meccs kapcsán, és fogadtam is rá” – ismerte el a bundázást Doni, az Atalanta korábbi csapatkapitánya a La Gazzetta dello Sport című sportnapilapnak. „Ugyanakkor nem vagyok tagja egyetlen bandának sem, és a klubom sem tudott a fogadásokról.”

A nyomozók az előző idényben játszott három élvonalbeli (Brescia–Bari, Brescia–Lecce és Napoli–Sampdoria), valamint az utóbbi két szezon több Serie B-összecsapása (például az Atalanta három meccse) ügyében folytatnak vizsgálatot. „A manipulációra azért mondtam igent, mert előnyösen érintette a csapatomat. Soha nem fogadtam volna el olyan ajánlatot, hogy a csapatom veszítsen. Ennek ellenére hibáztam, nem tudok a tükörbe nézni, mert fájdalmat okoztam a családomnak és a szurkolóknak” – mondta Doni.

A sokáig ártatlanságát hangoztató Donit az Olasz Labdarúgó Szövetség augusztusban három és fél évre eltiltotta a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, míg az Atalanta hat pont levonással kezdte a mostani Serie A-szezont.