2024

Elrejtenék az olimpia gigászi költségvetését

MNO, 2017. január 12., csütörtök 11:57, frissítve: csütörtök 17:30

Karácsony előtti ajándékként, december 23-án a magyar kormány elfogadta a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programot, amelynek lényege, hogy részben a budapesti olimpiai pályázatnak alárendelve 2017-ben megkezdődik tizenegy sportlétesítmény előkészítése. A magyar közlönyben megjelent határozat tizenegy fejlesztést emelt be a programba:

  • Budapest Xtrém Szabadidő park
  • Dunai Evezős Központ
  • Budapesti Atlétikai Stadion és szabadtéri pályák
  • Fedett pályás atlétikai multifunkciós csarnok
  • Új Budapesti Teniszközpont
  • Új Budapesti Velodrom
  • Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ
  • Nemzeti Lovas Központ
  • Új jégcsarnok, uszoda és futókör
  • BOK Sportcsarnok – új B Csarnok
  • A Népliget jelenleg is sportolásra hasznosított területe

Fürjes Balázsnak, a kiemelt kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztosnak – aki egyben a létesítményfejlesztési program felügyelője is – az a feladata, hogy május 31-ig folytassák le a tervpályázatokat. Továbbá 2017. március végéig el kell készülnie egy jelentésnek, amely tartalmazza a kormány számára a fejlesztésekhez szükséges forrásigényeket, illetve a beruházások pontos ütemezését.

A költségekről jelen pillanatban annyit tudni, hogy 744,8 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány, továbbá azt, hogy kijelölték a beruházások helyszíneit. Ennek alapján a Portfólió úgy véli, hogy

194 milliárd forintba kerülne a tizenegy létesítmény megépítése.

A legdrágább az olimpia stadion lenne, amely kezdetben egy 60 ezer férőhelyes atlétikai létesítményként funkcionálna Észak-Csepelen, amit az olimpia után 10 ezer férőhelyesre lehetne visszabontani.

A portál kérdésekkel fordult a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjához (KKBK), ahonnan az a válasz érkezett, hogy csak a kormányhatározatban szereplő március 31-ei határidő után mondanak információkat.

A gazdasági portál szerint a programnak két olvasata lehet:

  • az egyik, hogy a kormány az olimpiától függetlenül a következő években is jelentős összeget szánna sportinfrastruktúrára.
  • a másik, hogy az új programmal csökkentené a budapesti olimpia potenciális költségeit. Így, ha megvalósul a Kemény Ferenc Program, akkor a fejlesztések az olimpiától függetlenül is elkészülnek 2022-ig.

Kérdésükre a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. elárulta, hogy a friss kormányhatározat következtében változik az olimpia becsült költségvetése, hiszen a kérdéses tizenegy létesítmény kikerül belőle. Továbbá azt is jelezték, csak az olimpia miatt nem szükséges építeni egyetlen sportlétesítményt sem.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása