A katalán kormány megerősítette, hogy az egyetlen súlyos sérültet – akinek a teste harminc százalékban égett meg – mentőhelikopterrel vitték az egyik barcelonai kórházba.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) éjszaka kiadott tájékoztatása szerint a pálya egészségügyi személyzete 31 sérültet látott el, hét embert pedig további kezelések miatt kórházba kellett szállítani.

Maldonado győzelme után másfél órával mintegy kétszázan ünnepelték a pilótát és fotóztak, amikor a garázsban az egyik szerelő közelében egy üzemanyagtartály berobbant, ez a férfi szenvedte el a súlyos sérülést a kezein és a lábain. A venezuelai pilóta a szemtanúk beszámolója szerint személyesen is részt vett a mentésben: egyik rokonát, egy kisfiút a vállán vitt ki a boxból.

Egyes híradások szerint a verseny közben kiesett Bruno Sennának a boxban álló autójából kiszivattyúzott üzemanyag lobbant lángra, a KERS-rendszer akkumulátorából kipattant szikra következtében.