Gyorsan nő a virág, ha ügyesen locsolják

Bucsy Levente

Bucsy Levente

2017. március 13., hétfő 08:32, frissítve: hétfő 11:12

Mind a négy kézilabdacsapatunk áll a legrangosabb európai sorozatokban, Gál Gyula értékelte a sikeres hétvégét.

Hétvégén mind a férfiaknál, mind a nőknél lezárultak a finist megelőző küzdelmek a legrangosabb európai kézilabdakupában. A Bajnokok Ligájában a férfiaknál és a nőknél is két-két csapat maradt állva a csoportküzdelmek, illetve a középdöntős viaskodás után. Gál Gyula, a férfiválogatott korábbi beállósa értékelt az M4-en hétfő reggel.

– A legfontosabb tanulság, hogy mind a négy csapatunkkal számolnia kell a világelitnek – vonta le rögtön a hétvégi események legfontosabb következtetését Gál, aki elsőként a Veszprémi legényekről beszélt. – Biztosan dolgozott a fejekben, hogy nyártól Veszprémbe költözik és a válogatott edzője is lesz az aktuális ellenfél Flensburg edzője, Ljubomir Vranjes. A veszprémiek leendő edzőjüknek is bizonyítani akarhattak – indokolta, miért sikerült olyan meggyőző játékkal lezárni a Bajnokok Ligája-sorozatot. Megjegyezte még: a szurkolók is bemutatták, Vranjes mester mire számíthat. A szakmai részletekbe menve Gál közölte, Lékai Máténak jót tett a belé vetett bizalom a válogatottban és a klubban is, és gyorsult a Veszprém játéka, ez is összetevője volt a 34-28-as sikernek. A továbbiakban a Veszprémre egy zágrábi kirándulás vár, amelynek Gál Gyula szerint a magyar alakulat lesz a favoritja, még ha nehéz dolga lesz is.

A Veszprémhez hasonlóan BL-csoportjában a harmadik helyen záró Szeged jó szereplését szerinte nem várta a szakma, annál kevésbé, mert a vezetőedző Carlos Pastornak új csapatot kellett építenie a szezonra. Mint Gál mondta, az eredmények igazolják Pastort, aki most a Silkeborg ellen készítheti a csapatot, továbbjutás esetén viszont már a bombaerős – a Kielt 18 (!) góllal verő – PSG várna rá, amely párharcban az idegenbeli mérkőzésre kell nagyon odafigyelni, „Párizsban bármi lehet – vélekedett Gál Gyula. – Ha Pastor szépen locsolja a virágot, az gyorsan ki tud nyílni.”

A hölgyeknél a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutás volt a tét a középdöntős küzdelmek zárófordulójában. A Győr a norvég Larvik idegenbeli 26-25-ös legyőzésével hangolt a továbbiakra és csoportgyőztes, az FTC a montenegrói Podgoricától itthon egy góllal kikapva „csak” másodikként masírozik tovább.

– Elmondhatjuk, hogy két klasszis csapatunk van – védte meg mindkét zöld-fehér együttest Gál, aki szerint a Győr megtalálta a szponzorait, de a Fradi is egyre stabilabb. A következőkben – a budapesti négyes döntőbe jutásért – a Győr a Metzcel találkozik, a Fradi a címvédő Bukaresttel. Természetesen utóbbinak lesz nehezebb dolga, de a Győrnek sem szabad lenéznie esélytelenebb francia riválisát. Gál Gyula nem tartja elképzelhetetlennek, hogy mindkét magyar együttes eljut a final fourba, és azt sem, hogy házidöntő lesz.