A világ legjobb beállósának tartott norvég légiós a Győri Audi ETO KC honlapján elmondta: pályafutása egyik legnagyobb élménye volt, amikor csapatával 2011-ben a BL-ben diadalmaskodott, és mostani klubja is képes lehet erre a montenegrói Budućnost Podgoricával szemben.

„Ez a legnagyobb siker, amit klubcsapat elérhet. Bízom benne, hogy tudok ismételni, és a Győrhöz kerül a trófea” – mondta a 29 éves sztár, aki a norvég válogatottal nyert már vb-t és Eb-t, ezenkívül a BL-siker mellett ötszörös norvég bajnok, háromszoros norvég kupagyőztes, míg a Győrrel idén megnyerte a Magyar Kupát.

Hozzátette: remek formában van az együttes, és jól felkészült a fináléra. Kiemelte: a sokat bírált védekezésük is javult az elmúlt időszakban.

Az ellenféllel kapcsolatban az elmúlt év legjobb női játékosának választott Løke megjegyezte, hogy a Budućnostnak erős kerete van minden poszton remek játékosokkal, és közülük is kiemelkedik Bojana Popović, illetve Katarina Bulatović.

A BL góllövőlistáján Popović 89 találattal a második, Bulatović pedig 85-tel a harmadik. Az élen a győriek játékmestere, Görbicz Anita áll 112 góllal.

A női BL-döntő első mérkőzése szombaton 17.15-kor kezdődik a Veszprém Arénában. A podgoricai visszavágó május 13-án 19 órakor lesz.

Az ETO pénteken már a helyszínen edz, és a csapat már nem is utazik vissza Győrbe a nyitó felvonás előtt.