Újabb ügy

Hivatalos: Dombvári a doppingos kajakos

MNO, 2016. július 12., kedd 12:07, frissítve: kedd 12:30
A kajakos Dombvári Bence doppingmintája lett pozitív június 9-én, a második olimpiai válogatóversenyen – közölte kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Az MKKSZ azonnali hatállyal felfüggesztette a riói kvalifikációt kiharcoló sportoló versenyzési engedélyét.

Július 5-én hozta nyilvánosságra a szövetség, hogy a kajak-kenu válogatott egyik tagja megbukott a doppingteszten. A szövetség megrendelésére összesen ötven sportolót ellenőriztek az idei hazai válogatóversenyeken, a Magyar Antidopping Csoport értesítése szerint egy lett pozitív.

A Honvédban kajakozó, 23 éves Dombvári maga kérte a B próba elvégzését, de ez a vizsgálat ismét kimutatta szervezetében a stanazolol nevű anabolikus szteroidot.

Az MKKSZ hangsúlyozza: a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte Dombvárit, és korábban minden mintája negatív lett.

Ezt mondta korábban a MACS vezetője

Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője július 6-án az MNO-nak azt mondta, hogy az eljárás kezdetéig nem hozhatják nyilvánosságra a sportoló nevét – igaz, addigra több orgánum is közölte, hogy Dombvári Bencéről lehet szó.

„Természetesen tudjuk, hogy milyen szerrel bukott a versenyző, de az eljárás szabályai szerint nem hozható nyilvánosságra. Ha a B minta is pozitív eredményt hoz, akkor beszélhetünk doppingvétségről, s ezzel zárul le az első szakasza az eljárásnak. Ebben a szakaszban lehet megnevezni a vétkest, akit meghallgatunk arról, hogy milyen úton, módon került a szervezetébe a tiltott szer, s ezt követően történhet meg az eltiltás. Ha fellebbezés történik, akkor másodfokon újravizsgáljuk az ügyet” – mondta akkor Tiszeker Ágnes.

Nem ez az első ügye

Tavaly májusban derült ki, hogy pozitív lett Csipes Tamara és Dombvári Bence drogtesztje – ami nem egyenlő a doppingteszttel. A kokainozó sportolókat kizárták a válogatott keretből, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) visszavonta a sportolók támogatását, el is tiltották őket, igaz, később enyhítettek ennek mértékén.

Tavaly augusztusban megírtuk, hogy Dombvári minden héten drogtesztre jár. „Emellett kéthetente elterelésre kell járnom, ahol a droghasználatról beszélgetünk. Kontroll alatt vagyok tartva, de elfogadom ezt a helyzetet, és megpróbálok alkalmazkodni hozzá” – mesélte a sportoló, aki nem sokkal később már sikeresen vissza is tért.

Az idén júniusi válogatóversenyen is remekelt: háromszor is a legjobbnak bizonyult a szegedi Maty-éren.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása