Inkább több doppingvizsgálat, mint kevesebb néző?

MTI

2016. március 31., csütörtök 23:16, frissítve: péntek 17:09

Az úszásért felelős szervezeteknek növelniük kellene a doppingellenőrzések számát a sportág tisztaságának megőrzése és a szurkolók megtartása érdekében – véli a háromszoros világbajnok Adam Peaty.

Az 50 és 100 méteres mellúszás világcsúcstartója szerint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetőinek fontolóra kellene venniük akár a heti gyakoriságú vizsgálatokat is.

„Tudom, hogy hétről hétre ellenőrzéseket végezni rendkívül drága, de még többe kerül, ha egymás után derülnek ki a csalások az úszásban és a nézők nem követik többé” – nyilatkozta a 21 éves brit versenyző, s kifejtette, az utóbbi hetekben háromszor ellenőrizték, s ennek mindig így kellene lennie. – „Bízom benne, hogy az olimpia előtt fény derül a csalásokra, mert különben a dopping rengeteget árthat a sportágnak. Senki nem lehet úgy olimpiai bajnok, hogy csalással éri el.”

Hozzátette, ha aranyérmet nyer az augusztus 5. és 21. között Rióban sorra kerülő olimpiai játékokon, s a sportág körüli helyzet miatt mégis csalóként tekintenek rá, az nagy tiszteletlenség lenne felé.

A The Times múlt szerdán azt írta, az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak az orosz doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezett Szergej Portugalov vezetésével. A brit napilap kiemelte, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, legutóbb a világ- és Európa-bajnok Julija Jefimova meldoniummal. A FINA egy nappal később információkat és esetleges bizonyítékokat kért a The Timestól, hogy ezek segítsék az ügy kivizsgálását.