• 6 °C, esős
Atlétika

Jó formában jönnek Budapestre az olimpiai bajnokok

PR, 2012. augusztus 18., szombat 16:11, frissítve: szombat 18:11
A női 400 méter olimpiai bajnoka, az amerikai Sanya Richards-Ross, valamint a hármasugrásban aranyérmes Christian Taylor is úgy érkezik a hétfői Gyulai István-emlékversenyre, hogy pénteken győzött a Gyémánt Liga-sorozat stockholmi állomásán.

„Egy ilyen versenyen visszatérni az olimpia után nehéz, fizikailag és mentálisan is kimerült az ember, de most elég jól mentek a dolgok” – mondta a 27 esztendős, négyszeres olimpiai bajnok futónő.

A férfi hármasugrás londoni bajnoka, az amerikai Christian Taylor is győzni tudott Stockholmban. „Könnyű volt jól teljesítenem ezen a versenyen, az olimpia miatt még csúcsformában vagyok” – mondta a 22 éves Taylor.

Huszonötmillió forinttal támogatja a kormány az augusztus 20-i Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj megrendezését.

A hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkáráról elnevezett budapesti rendezvényen számos olimpiai dobogós sportoló vesz részt, a versenyek mellett hivatalosan köszöntik a londoni olimpián legsikeresebben szereplő magyar sportolókat is a Puskás Ferenc Stadionban.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása