A kajakos Paksy Tímea nyílt levélben fordult a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségéhez: választ szeretne kapni arra, hogyan maradhatott ki az olimpiai csapatból ő, miután „maradéktalanul megfelelt” a szövetségi kapitány által kiírt válogatási rendszernek.

Öt női kajakostól várhatunk érmeket a londoni olimpián. Storcz Botond szövetségi kapitány az MNO-nak kedden részletesen elmondta a válogatás menetét, illetve reményeit az egyetlen magyar kenussal kapcsolatban. A férfi kajakosok között irtózatos küzdelem várható a zágrábi Eb-n, minden idők legsikeresebb kajakosa, Kovács Katalin viszont egyáltalán nem csalódott amiatt, hogy egyesben nem indulhat.
BŐVEBBEN

A kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok lapátforgató csütörtöki közleményében úgy fogalmaz, tavalyelőtt abban bízva döntött egy újabb olimpiai felkészülés mellett, hogy a sportág vezetősége – egyenlő esélyeket biztosítva – törekszik majd a legerősebb magyar női kajakválogatott összeállítására a 2012-es londoni játékokra.

Fazekas Krisztinát támadja

„Sajnálatos módon ez a törekvés nem valósult meg” – jelentette ki Paksy, aki emlékeztet arra, hogy a két válogatón öt női versenyző tudott olimpiai számban aranyérmet nyerni: Kovács Katalin, Janics Natasa, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és ő, az ötfős olimpiai csapatba ezzel szemben helyette Fazekas-Zur Krisztina került be, egészen pontosan a négyes negyedik beülőjébe.

„Velem ellentétben Fazekas-Zur Krisztina sem egyesben, sem pedig párosban nem nyert 500 méteres válogatót, 200 méteren pedig egy harmadik és egy hatodik helyet gyűjtött be, szemben az én 500-as futamgyőzelmemmel és a két – 200 méteren nyert – ezüstérmemmel” – folytatódik a nyílt levél.

Storcz a szövetség keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: bár az ország hat kvótát gyűjtött női kajakban, ebből azért csak ötöt fog felhasználni a brit fővárosban, mert meggyőződése, hogy az eredményesség szempontjából így a legjobb.

„Az olimpián induló kajak-kenu csapat egységeinek kijelölése a felnőtt szövetségi kapitány feladata – szögezte le az MKKSZ közleményében, amelyet csütörtök délután juttatott el a távirati irodához. – Storcz Botond a 2011 őszén elfogadott, és azóta is nyilvános olimpiai felkészülési program 5.4. pontját betartva állította össze a női K-4 500 méteres egység névsorát. Storcz Botond szövetségi kapitányi kinevezése óta veretlen, vagyis három év alatt három világbajnoki címet szerzett a magyar női kajaknégyes. Az olimpiai csapat összetételét a szövetség elnöksége és a szakmai bizottság is egyhangúlag elfogadta. (…) Az MKKSZ elnöksége, mint korábban minden más szakmai, etikai és egyéb természetű probléma esetén, szívesen látja az érintett versenyzőt a következő elnökségi ülésén” – hangsúlyozta az MKKSZ.