A legnanói viadal honlapja szerint női kardban hárman még bejutottak a legjobb 32 közé, de ott már ők is kiestek, férfi tőrben pedig a főtábla első fordulójánál egyik magyar sem ment tovább. Női kardban – az utánpótlás korosztályban a közvetlen élvonalba tartozó – Márton Anna szerepelt a legjobban a csoportkörben: négy ellenfelét legyőzte, és csak kettőtől kapott ki. A csapat legtapasztaltabb versenyzője, Benkó Réka 2/4-gyel, Garam Nóra 2/3-mal, Várhelyi Kata pedig 1/5-tel zárta az első szakaszt.

Mártonnak a 64-es főtábla első fordulójában nem kellett pástra lépnie, a 32 között azonban rögtön egy nagyon erős ellenfél, a csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben vb-második, Eb-aranyérmes ukrán Olga Harlan jutott neki, és a papírformát igazolva simán le is győzte. Ott volt a második fordulóban Benkó és Garam is, de tovább már ők sem jutottak, Várhelyi pedig nem is vívhatott a hiányos főtáblán. Márton 24., Garam 29., Benkó 31., míg Várhelyi 47. lett az 51 fős mezőnyben.

Férfi tőrben Mazza Lorenzo és Szabados Kristóf 3/3-as, Széki Bence 2/3-as, Szabados Gábor pedig 1/5-ös mutatóval kezdte a versenyt. Ennek eredményeként utóbbi nem került fel a hiányos 64-es táblára, a másik három versenyző pedig az egyenes kieséses szakaszban rendezett első fordulóban fejezte be szereplését. Mazza a 44., Szabados Kristóf a 49., Széki az 50., Szabados Gábor pedig 61. helyen végzett 71 tőröző közül.

Eredmények:

női kard:

a 64 között:
Benkó Réka – Sybille Klemm (német) 15:10
Garam Nóra – Thorbjorg Agustsdottir (izlandi) 15:12

a 32 között:
Olga Harlan (ukrán) – Márton Anna 15:6
Marion Stoltz (francia) – Garam 15:11
Vasziliki Vujuka (görög) – Benkó 15:9

férfi tőr:

a 64 között:
Sziarhej Bik (fehérorosz)-Mazza Lorenzo 15-7
Alexander Choupenitch (cseh)-Szabados Kristóf 15-7
Maor Hatoel (izraeli)-Széki Bence 15-9

Vasárnap a férfi kardozók és a női párbajtőrözők csapatversenyét rendezik.