– Egy napot aludva a történteken, hogy a moszkvai világkupán együttesünk a nyolcba sem jutott, miként látja: jól állította össze a csapatot?
– Ma sem döntenék másként, a Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász, Gáll Csaba négyesre számítanék. A két rutinosabb versenyző, Nemcsik Zsolt és Decsi Tamás egyéves vesszőfutását mindenképpen orvosolnom kellett. Igaz, hogy a fiatalok, lliász és Gáll sem ért el eredményt, ám ők felszálló ágban vannak, az említett két versenyző viszont leszállóban, ami rosszabb. Tomi sajnos teljesen elveszítette az önbizalmát. Bíztam benne, hogy a fiatalos lendület segíthet. Ez sajnos nem jött be, de mindenképpen ezé a társaságé a jövő.

– Min múlott, hogy Moszkvában elvéreztünk a sorsdöntőnek hitt, franciák elleni találkozón?
– Sajnos csak Lontayt dicsérhetem, és döntő volt, hogy a találkozó közepén Szilágyi 5:1-re kikapott Apithytől, aki ezen a napon a franciák leggyengébb embere volt, mert a másik két versenyzőnk megverte. Azt egyébként be kell látnunk, hogy a franciák csapata erősebb volt, összességében egyénileg jobb vívókkal álltak fel. Utóbb aztán kiderült, hogy a franciák legyőzése önmagában kevés lett volna a kvótához, az oroszokat is meg kellett volna vernünk. A kínaiak azzal, hogy teljesen váratlanul bejutottak a döntőbe, átírták a kvalifikációs ranglistát. Így utólag azt kell mondani, hogy nagyon messze voltunk az olimpiától.

– A kínai csapat, amely a világkupákon eddig a legjobb nyolcba sem jutott, Moszkvában végül aranyérmes lett. Tiszta körülmények között?
– Nem mondanám azt, hogy most egyes csapatok leadták az asszókat, de akik már korábban bebiztosították az olimpiai részvételüket, azok az utolsó versenyt már nem vették nagyon komolyan, inkább csak edzésnek fogták fel.

– Nagyon nehéz lesz megemészteni, hogy az egykor világverő magyar kardcsapat nem lesz ott Londonban, csak Szilágyi indulhat egyéniben…
– Kétségkívül fájó, mert egy páratlan sorozat szakad meg, de egyszer minden sorozatnak vége lesz. A gyerekek minden munkát elvégeztek, az ő nevükben és a magaméban is mondhatom, hogy tiszta a lelkiismeretünk. Jelenleg a magyar férfi kardcsapat nincs a világ élmezőnyében, a hatodik–hetedik helyre tehetjük magunkat. Ezt eddig is tudtuk, és az okokat keresve a pekingi olimpiáig kell visszamenni. Ha az ottani kudarc után komoly szakmai konzekvenciákat vontak volna le, akkor most nem itt tartanánk. A fiataloknak azonban igenis van jövőjük, az utánpótlást nézve éppen kardban vagyunk a legerősebbek.

– November 30-áig szól a megbízatása. Felajánlja a lemondását?
– Nem ajánlom fel. Még egyszer mondom, tiszta a lelkiismeretem, és már csak azért sem mondok le, mert jelen helyzetben olyan szakmai irányítási rendszerben dolgozunk, amelyben nem lehet egy személy felelősségéről beszélni. A szövetségi kapitány csak papíron egyszemélyi felelős. Valójában mindenki beleszól mindenbe, értve ez alatt az egyesületeket, az edzőket is. Az pedig, hogy az egyes versenyzők milyen iskolát kapnak, mit oktatnak nekik az edzőik, nem az én felelősségem.

– Komoly támadásokra készül?
– Ezzel most együtt kell élnem, és amíg a kritizálás korrekt mederben folyik, állni kell.