Megvan az új edző Fehérváron

BL
Forrás: MTI
2012. február 08., szerda 20:20
Konkoly Csaba lett szerdán az Alcoa FKC női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
Hirdetés

A Handball.hu értesülései szerint a Győrrel sorozatban négyszer bajnoki címet nyert szakember a szezon végéig írt alá a székesfehérvári egyesületnél, amely múlt csütörtökön menesztette a vezetőedzői posztról Mihály Attilát.

„Január közepén jött az első telefon, igazság szerint én szerettem volna együtt dolgozni Mihály Attilával, az ő munkáját elismerve, de aztán ő nem maradt a klub kötelékében” – idézte az internetes szaklap Konkolyt. „Én felkértem őt, az elején még úgy is tűnt, hogy ez megvalósul, hozzáteszem, én nem szerettem volna elvenni az ő pozícióját.”

A szakember azt mondta, Siti Bea másodedzővel közösen irányítják a csapatot, s úgy fogalmazott, azért vállalta el az Alcoa vezetését, mert szakmai kihívásnak érezte a feladatot. „Mihály Attila kollégám munkáját szeretnénk folytatni, és a bajnokságban nem lehet más célkitűzésünk, mint a minél jobb helyezés elérése” – mondta Konkoly. Az Alcoa a 12 csapatos NB I-ben jelenleg a kilencedik helyen áll.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló