Nem vagyok én egy Lengyel László, ezért a lehetséges gazdasági hatásokra nem térnék ki, viszont annyi biztos, hogy maradt volna valami a jelzett intézmények és Barrosóék azóta semmivé foszlott tisztességéből, hitelességéből, amennyiben az efféle dicsőség ambicionálja őket egyáltalán. Feltehetjük úgy is a kérdést: mi lett volna, ha 2010 tavaszán–nyarán az Orbán-kormányt azonos mércével mérik, mint Gyurcsány, majd Bajnai kabinetjét, és Orbánéknak is elnézik azokat az előírásoktól való eltéréseket, amelyeket a szocialisták játszva és dalolva elkövethettek? Mi lett volna, ha a polgári kormánynak is szabad lett volna – legalább az első csonka évben – túllépni az előre, nem is általa megszabott költségvetési hiányelőírást, s első megnyilvánulásai között hozhatott volna néhány hangulatjavító, bérnövelő, árcsökkentő intézkedést?

Hova jut, hol tartana ma az ország, ha a kétharmados többséggel megválasztott kormány ugyanolyan esélyeket kap az EU-tól, a nemzetközi pénzügyi, gazdasági szervezetektől, mint az előző, szocialista kormányok kaptak? Mi lett volna, ha csak egy pillanatnyi lélegzetvételhez jut a magyar gazdaság, s nem azon kellett volna az első másodperctől gyötrődnie, honnan teremtse elő az államadósság törlesztéséhez nélkülözhetetlen összegeket úgy, hogy ne omoljék össze, s még a lakosság se rokkanjon bele? A konkrét válaszokat ezúttal sem tudom, ám az a tény, hogy a kormánypárt két év után még mindig győzelemre áll, azt jelzi: nagyon sokan feltették a kérdést, hogy is volt, mi is történt, mi lett volna, ha…?

Félidejéhez érkezett a második fideszes kormányzás első ciklusa. Az ellenzék már két éve is minden kétséget kizáróan kijelentette, hogy a kormány megbukott. Ez azóta is elhangzik napjában többször, ennek ellenére a kormány, ha csökkent is a támogatottsága, az összeomlásnak legcsekélyebb jeleit sem mutatja. Pedig még a legelvakultabb hívei sem mondhatják, hogy az iránta megnyilvánuló várakozásokból túl sokat beteljesített volna. Két jóléti ígéretről tudjuk belátni, hogy a megvalósulás útján vannak, megőriztetett a nyugdíjak vásárlóértéke, s lakossági megszorítások helyett a fogyasztásra kirótt különadókkal növelik a bevételeket. Az alkotmányosság terén érzékeltünk hiányosságokat, az új alkotmány ezeket nem ellensúlyozza, egyébként is, az alaptörvény nagyszerűségét csak a gyakorlat bizonyíthatja, miként az új Btk.-ról is ugyanez a véleményünk. A médiatörvény vagy a munka törvénykönyve körül gerjesztett gusztustalan hisztériák nem a kormányt minősítik, viszont kétségtelen, hogy nem érzékeljük, miszerint mostanság jobb lenne az élet, mint két évvel ezelőtt, nem látjuk, miből lesz egymillió munkahely, nem tudjuk, az előttünk lévő években mitől lesz jobb az életminőségünk, mitől leszünk jobb módúak, felszabadultabbak, mint voltunk a szocialista kormány leváltása idején.

Az emberek érzékelik, a kétharmad ellenére sem lett sokkal jobb, könnyebb, vidámabb az élet, hiába reménykedtek benne. Mégis kitartanak a kormány mellett, mert józan polgári belátással, az igazság megismerésének igényével időről időre felteszik és megválaszolják maguknak a kérdést: mi lett volna, ha…?