Ráadásul – fűzte hozzá az elnök – nem tette le időben a spanyol állampolgársági esküt, és emiatt biztos, hogy a spanyol válogatott tagjaként nem lehet jelen a londoni olimpián.

Spanyol sajtóértesülések szerint Nagy László a megadott határidőig, múlt péntekig nem tette le a spanyol állampolgársági esküt, így a spanyol kézilabda-válogatottal biztosan nem lehet ott a londoni olimpián. Bővebben>>>


Juan de Dios Román pénteken elmondta: három évvel ezelőtt a Barcelona átlövője jelezte, a spanyol válogatottban akar játszani, kivárja a hároméves előírt időszakot, s 2009 nyara óta nem fogadta el a magyar válogatottba szóló meghívókat. Nagy aztán tavaly februárban le is mondta a magyar válogatottságot.

„Ezzel egy időben megkezdődött a honosítási eljárás, és mivel jelezte, hogy a spanyol válogatottban szeretne játszani, a folyamat felgyorsult” – tette hozzá a szövetség elnöke. Utalt rá, hogy ez nem volt nehéz, hiszen Nagy 2000 óta már Spanyolországban él.

Román hangsúlyozta: nagyon meglepődött, amikor Nagy bejelentette, kapcsolatba lépett az MKB Veszprémmel. A magyar klub egyelőre nem reagált a játékos esetleges leigazolásáról szóló hírekre, ráadásul a BL-győztes, spanyol bajnok és kupagyőztes átlövőt még egyéves szerződést köti a Barcelonához, így ki kellene őt vásárolni.

„Szomorúságot érzek és meg vagyok lepve az ügy miatt, mivel mi mindig azon gondolkodtunk, hogy mi lenne a legjobb a spanyol kézilabdázásnak és a játékosnak” – fűzte hozzá a vezető.

Az még távolról sem dőlt el, hogy Nagy László – aki egyelőre nem nyilatkozik az ügyben – visszatér-e a magyar válogatottba. Mindenesetre a norvégok elleni világbajnoki selejtezőre (június 10. és 16.) nem kapott meghívót Mocsai Lajos szövetségi kapitánytól. Az olimpiai kereteket július 5-ig kell leadni.

A magyar és a spanyol válogatott azonos csoportban szerepel majd Londonban.