Doppingbotrány

Olasz atléták mosták tisztára magukat

MTI, 2016. március 21., hétfő 22:47
Nyolc atlétát, köztük több, riói olimpiai részvételre pályázó versenyzőt felmentett az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingellenes bírósága.

A CONI doppingellenes ügynöksége decemberben 26 olasz atléta kétéves eltiltását javasolta doppingvizsgálatokkal összefüggő szabálysértések miatt. Közülük többen a jelenlegi olasz válogatott erősségei, így az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok hármasugró Fabrizio Donato, a világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes távolugró Andrew Howe, vagy a tavaly Eb-győztes maratonfutó, Daniele Meucci. A CONI listáján szerepel a már eltiltott ötkarikás bajnok gyalogló, Alex Schwazer is. A 26 sportolóból öt már teljesítette a riói olimpiai induláshoz szükséges szintet.

A hétfőn tisztázottak között van Donato, Howe és Daniele Greco, a 2013-as fedettpályás Eb-n aranyérmes hármasugró. A döntést a bíróság nem indokolta, az olasz sajtó szerint ugyanakkor valószínű, hogy a doppingellenes ügynökség fellebbezni fog.

Az atlétákkal szemben azt hozták fel, hogy nem működtek együtt a mintavételnél, vagy nem találták őket a megadott helyen, vagy nem vezették pontosan a holléti nyilvántartásukat.

A felmentő ítélettel együtt a bíróság arra ösztönözte a doppingellenes ügynökséget, hogy folytassa tovább a vizsgálódásait, és ha van ilyen, tárja fel a további szabálytalanságokat, amelyek az olasz sajtó szerint a sportági szövetségi vezetőkkel lehetnek összefüggésben.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása