„Már a hétfői kezdés előtt Európa-csúcs született: 2010-ben 43 ország vett részt a kontinensviadalon, az idei új rekordunk már tutira 44, de lehet, hogy hétfőig 46 nemzet lesz belőle. Itt lesz a nagy ászok közül az év úszója, Federica Pellegrini, a Phelpset legyőző Paul Biedermann és Britta Steffen is. Számomra a legkedvesebb, hogy indul a kétszeres világbajnok Gyurta Dániel, az Eb-győzelemhalmozó Cseh László és Hosszú Katinka is” – mondta Gyárfás Tamás.

Az úszók elnöke optimista: „Mi, magyarok eddig Eb-ken 50 érmet szereztünk, amiből 23 arany volt. Nagyon bizakodó vagyok a mieink debreceni teljesítményét illetően: legyen legalább öt aranyérmünk, ezt várom, terhet is rakva ezzel a versenyzők vállára. Ugyanakkor tudom, mennyire készülnek Debrecenre, Hosszú Katinka csak ezért jött haza: az itthoni Eb kötelez.”

„Az olimpiai szereplésünkkel az a gond, hogy mások is tudnak úszni. Phelps zsenialitása ráadásul Cseh Laci miatt pech. Nagyon erős az úszósport, ezt jelzi az is, hogy az uszodába szólnak a legdrágább londoni belépők: 420 font naponta a debreceni 3000 forinthoz képest. Az úszás lesz az olimpia csúcsa 210 ország versenyzőivel: egy arannyal elégedett lennék. Viszont végre több esélyesünk, csapatunk van, egy-két húzónév helyett” – jósolta Londonra Gyárfás.

A debreceni körülményekről elmondta: „Szerény költségvetésű Eb-t rendezünk, de a rendkívüli helyzetben kisebb jogdíjat is kellett fizetnünk: 150 ezer eurót a vízilabdázók egymillió eurós pályázatához képest, vagy a 2006-os úszókandidálásunk is 800 ezerbe került. A többi költségünk nem olyan jelentős, az uszoda megvan, a környezet adott.”

„Szó volt ugyan róla, de napi repülőjárat nem lesz a verseny hete alatt Budapest és Debrecen között, túl bonyolult lett volna kivitelezni, gépet beállítani. A legnagyobb gondunk, hogy nagy a szívünk, de kicsi az uszoda. 2200 néző fér be, csaknem 1000 sportember érkezik, ott a média, szóval 6-800 jegyet tudunk eladni. Ez nagy gond, mert sokkal többet el tudnánk adni” – tette hozzá.

„A tűzhöz közel vagyok, így amikor megtudtam Antwerpen visszalépését, szerencsém is volt, mert Kósa Lajos felvette a telefont. Nem könnyű a debreceni polgármestert, vezető politikust utolérni, így ezen múlott a rendezés elnyerése. Merthogy olyan gyorsan reagált és mondott igent, amilyen sebességgel tán még olimpiát is lehetne nyerni. A LEN pánikhangulatban volt, mi pedig 24 óra alatt léptünk és ezzel nyertünk. London is nagyon szerette volna az Eb-t, az olimpiai főpróba mégis Debrecenben lesz” – mesélte el az Eb-rendezés megszerzéséről a LEN-alelnök Gyárfás Tamás.