Bár a szöveg szót ejt a sokat emlegetett hetedik cikkelyről, annak súlyos következményekkel járó alkalmazására a realitások ismeretében minimális az esély. Ráadásul megjósolható volt, ami történt, a szocialisták, liberálisok, zöldek és kommunisták (bizony, az ő nézeteik összhangban vannak az unió alapértékeivel!), ha összefognak, bármit el tudnak fogadtatni az EP-vel. Akár egy méltánytalan, a nemzeti szuverenitást sárba tipró, koncepciós határozatot is.

Ám a strasbourgi parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül választott intézménye, ezért állásfoglalását nem intézhetjük el egy flegma vállrándítással, mint magyar balliberális az őszödi beszédet, a szemkilövetést vagy a pártállami múlt leleplezett gyalázatát. Ahogy a határozat is sürgeti, a kormány párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal, az Európa Tanáccsal és a velencei bizottsággal az elmúlt időszak magyar jogalkotása kapcsán felvetett kérdésekről. Teszi ezt akkor is, ha Brüsszel bizonyos esetekben szemérmetlenül alkalmazza a kárunkra a kettős mércét. Legfontosabb partnerünk az Európai Bizottság, melynek felszólítására például egy éve a magyar parlament módosította a médiatörvényt. Mások ajánlásokat fogalmazhatnak meg, melyeket a felsorakoztatott érvek súlya alapján mérlegel a magyar fél, majd dönt. A mostani határozatban is szerepel, hogy nem elég a törvények betűjét nézni, azok szellemét is vizsgálni kell, ami csak parttalanná teszi, hitvitává torzítja – demokratikus vagy autokratikus az Orbán-kormány – a paragrafusok fölötti precíz eszmecserét.

A Magyarországot elítéltetők célja belpolitikai fordulat kikényszerítése, vagyis az elmúlt másfél év döntéshozatalának felülvizsgálata az alaptörvénytől az étkezési csekkig. Nem tetszik a rendszer, értjük, de Washington, Brüsszel és az érdekeiket sértve érző, nagy hatalmú gazdasági körök mégsem vehetik át a magyar választó szerepét. A tegnapi határozat presztízsveszteségnek, a belső és külső ellenfél számára hivatkozási alapnak épp elég, politikai váltáshoz viszont édeskevés. A magyar polgár mostanság bepillantást nyerhetett az EP működésébe. Megismerte a játék természetét, tudja, mekkora súlyuk van ezen a színtéren az érveknek, a tagolt beszédnek, és mekkora a felületes ismeretnek, az előítéleteknek, az ideológiai gyökerű, esztelen indulatnak.

Azt hallani, nem az országot, annak polgárait, csak a kormányt állítják pellengérre. De akkor miért kellett felvetni a hetedik cikkely alkalmazását? És ezt az állítólag antidemokratikus, európai szemszögből civilizálatlan kormányt nem a magyar nép választotta meg példátlan többséggel? És ez a nép minden gondja-baja ellenére ma sem mutatja jelét annak, hogy egyetértve a belülről sugallt külső bírálatokkal, el akarná kergetni a kormányt, hogy mást ültessen a helyére. Akkor mégis a nép a bűnös, nem?

Ami pedig az ítéletet szövegező szocialistáinkat, Tabajdit és Gönczöt illeti: felesleges miattuk háborogni. Ez az ellenzék a külföldi sajtóhadjáratban részt vevő értelmiségével hungarikum, mert eszköztárába a hazaárulás is belefér. Végre mosolyoghatnak a szocik, van sikerélményük. A számukra sokkoló békemenet után erre a lelküknek szüksége is volt.
Sekély e kéj.