Hajrá, magyar úszás!

Pásztory Dóri kérdéseket tett fel Hosszú Katinkának

MNO, 2016. január 7., csütörtök 19:00, frissítve: csütörtök 20:15
A kétszeres paralimpiai bajnok úszó Facebook-bejegyzésben osztotta meg véleményét a Hosszú-ügyben: ír arról, mit gondol a helyzetről, Hosszú Katinka kiállásáról, s arról is szól, hogyan beszél mellé a Magyar Úszó Szövetség.

Bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy ő is hasonló harcot vívott a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) – erről itt olvashat bővebben –, és Hosszú is az igazáért harcol, „nevét, arcát, sikereit, hitelét adja azért, hogy egy átláthatóbb, fejlődésnek induló rendszerben készülhessen”. Pásztory szerint a média ugyan az úszóbajnok mellé állt, de a gumicsontokra harapott rá, nem a lényeget emelte ki, és a MÚSZ sem azokkal a kritikákkal foglalkozott, amelyekkel elkerülhető lett volna a szerdai szerződés-összetépés.

Kik határozhatnák meg az úszósport céljait?

Pásztory rengeteg kérdést intézne Hosszú Katinkához: „Kik azok a hazai vagy nemzetközi szakemberek, akiknek megvan a tudásuk, elhivatottságuk, hitelük ahhoz, hogy meghatározzák a magyar úszósport rövid, közép- és hosszú távú céljait? Mi az akadálya, hogy ők legyen a véleményvezérek, döntéshozók?” A paralimpiai bajnok továbbá arról is faggatná az ötszörös világbajnokot , hogy „az amerikai modellből mi adaptálható a magyar rendszerbe, milyen olyan jó példákat láttak (férjével együtt) a világban, amelyek elősegítenék a hazai fejlődést”.

Az átláthatóság hiányával kapcsolatban is egy sor megválaszolatlan kérdésre várna választ: „Jelenleg nincs lefektetett jutalomrendszer, tehát nem egyértelmű, hogy mely sportoló milyen eredmény után mekkora jutalmat kap. A MÚSZ pénzügyi és szakmai döntései mennyire transzparensek? Mi segíthetné elő a biztonságot és nyugalmat hozó áttekinthetőséget?” Egyebek mellett azt is megkérdezi: „Mik azok az infrastrukturális hiányosságok, amelyeket azonnal orvosolni kellene? Ő mire költené azt a 12 millió forintot, amit nem fogadott el jutalomként?”

Új szemléletet, új gondolkodásmód

Pásztory Dóri leszögezi: nem Hosszú Katinkának és jelenlegi edzőjének, egyben férjének a feladata megreformálni a meglévő rendszert. „Amit a kommunikációs és marketingterületen elértek, az egyedülálló és példaértékű – írja. – Egészen másfajta gondolkodást, szemléletet hoztak be a sportba, amelyből nagyon sok minden hasznosítható lenne a szövetség számára is.”

A paralimpikon azzal zárja Facebook-bejegyzését, hogy a MÚSZ mellébeszél: Hosszúék „feltesznek kérdéseket, felvetnek problémákat, építő jelleggel kritizálnak abban a reményben, hogy olyan válaszokat kapnak, amelyek elindítanak valamifajta együttgondolkodást, hosszú távon fejlődést. Ehhez képest udvariaskodás, félreértelmezés, mellébeszélés zajlik.”

Pásztory szerint a magyar úszósport tele van intelligens, elhivatott, nagy tudású szakemberekkel: „feltörekvőben van egy nyitott, innovatív szemléleletű fiatal edzőgeneráció. Vannak olyan egykori úszók, akik remek vezetők, értik ennek a sportágnak minden kínját-baját, rezdülését. Szükség van rájuk, szükség van a véleményükre, a megoldási javaslataikra, Katinkának és az egész magyar úszósportnak. Hajrá, magyar úszás! Hajrá, Katinka!”

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása