Interjú

A magyar tollaslabdázó népmeséje olimpiát ért

Fair Play-díjra jelölték, majd szabadkártyát kértek neki a németek, de ő önerőből vívta ki a riói részvételt

Lipiczky Ágnes, 2016. május 18., szerda 20:20
Még áprilisban Fair Play-díjra jelölte a Német Tollaslabda-szövetség Sárosi Laurát, aki a La Roche-sur-Yonban rendezett Európa-bajnokság második körében kisegítette tartalék cipőjével a negyedik helyen kiemelt német Karin Schnaasét, amikor elszakadt a cipője. Bár a mérkőzést Sárosi elveszítette, a cselekedete után kezdeményezés indult, hogy szabadkártyát kapjon Rióra. Erre azonban nem lett szükség, merthogy világranglistás helyével megszerezte az olimpiai kvótát.

– Mint a magyar népmesékben, a jó elnyeri méltó jutalmát…
– Micsoda jutalom! És amióta értesítettek arról, hogy kvótás vagyok, nem is tudom, hogy hol áll a fejem. Aludni nem nagyon tudok, és tényleg barátkozom a gondolattal, az érzéssel, hogy én is olimpikon leszek – mondta Sárosi Laura, aki a hét végén tudta meg, hogy 20 esztendővel Ódor Andrea atlantai szereplése után első magyar tollaslabdázóként indulhat az olimpián.

– Mióta dédelgette ezt az álmot?
– Amióta elkezdtem tollasozni, de valójában másfél-két éve fogalmazódott meg bennem, hogy tényleg szeretnék kijutni. Mindig csodáltam azokat a sportolókat, akik ott vonultak a megnyitóünnepségen, és úgy éreztem, ez elérhetetlen szint számomra. Hogy a magyarok kishitűsége élt bennem eddig, vagy ennyire nincs önbizalmam?! Nem tudom. De ezért a kvótáért én most valóban sokat tettem, keményen megdolgoztam érte.

– Egy tollaslabdázó életében ez mit jelent?
– Az elmúlt hónapok a versenyzésről szóltak. Huszonhat olyan tornán léptem pályára, amelyen világranglistapontokat lehetett gyűjteni, ebből a legjobb tíz eredményem számított be, és sikerült a harmincnyolcadik helyre feljönnöm az olimpiai ranglistán. Erőltetett menet volt, de megérte. Most pedig kezdődik a felkészülés az olimpiára, portugáliai és osztrák edzőtáborozással.

– Amikor az Európa-bajnokságon felajánlotta a cipőjét Karin Schnaasénak, a németek előbb Fair Play-díjra jelölték, majd mozgalmat indítottak azért, hogy kapjon szabadkártyát.
– Kedves gesztus volt tőlük, de akkor is hangoztattam, nem így akarok kijutni az olimpiára.

– Egy pillanatig sem mérlegelt, hogy elővegye-e a tartalék cipőjét?
– Nem, ösztönösen jött a gesztus. De szerintem minden játékos megtette volna a helyemben. Ettől is olyan szép a sport.

– És mennyire lesz szép ez a nyár? A kijutás a csúcspont, vagy láthatunk az olimpián Sárosi-bravúrt?
– Minden a sorsolástól függ, vagyis semmi sem lehetetlen, de történhet az ellenkezője is. Most már kezdem elhinni, hogy képes vagyok akár Rióban is magasabban kvalifikált játékosokat megszorongatni.

– A magyar tollaslabdát hol helyezzük el a nemzetközi színtéren?
– Feljövőben vagyunk, U15-ben és U17-ben is sikerült Európa-bajnoki érmet szerezni Magyarországnak, ami nagy szó, és mutatja a sportág előrelépését.

– Miért ajánlaná ezt a sportágat egy gyerek számára?
– Mert nem unalmas, és nagyon összetett. Minden labdamenet, minden szett más és más, és a játék közben rengeteget kell gondolkodni is.

– A teniszhez viszonyítva nyilván olcsóbb.
– Ne gondolja! Ebbe a sportágba is be kell fektetni. Egyetlen tollaslabda hat-hétszáz forint. Egy edzésen több mint húszat elütünk belőle. Itt is kell jó ütőt választani, rendszeresen húroztatni, de ami a legnagyobb kiadást jelenti, az az utazás. Aki tartani akarja a szintet, sok-sok nemzetközi versenyen kell hogy szerepeljen, és egyáltalán nem biztos, hogy kijut az olimpiára.

– Az azonban biztos, bárhogy is alakul az ön olimpiája, Magyarországon és a világon is példakép lett.
– Ennek nagyon örülök, de még inkább annak, hogy húsz év után én képviselhetem Magyarországot Rióban a sportágban.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 18.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása