A magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő hétszeres világbajnok sportembernek ugyan két verőhibája is volt a keddi akadályhajtás során, de összetettben így is fölényesen nyert ifjabb Nagy Tibor és a mindössze 18 éves Osztertág Kristóf előtt. Utóbbi teljesítménye figyelemre méltó, ugyanis a díjhajtás után még csak 18. volt, de a hétfői maratonhajtásban harmadik lett, majd hibátlan menettel megnyerte az akadályhajtást.

A négyeseknél megőrizte előnyét a svájci Werner Ulrich a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán előtt, akit a hibátlan akadályhajtást produkáló ifjabb Dobrovitz József is majdnem megelőzött. A tavaly a válogatottba került „kis Dobrovitz” teljesítménye különösen bravúros azt figyelembe véve, hogy februárban egy vecsési vendéglátó-ipari egységben megkéselték, s akkor úgy tűnt, ki kell hagynia a viadalt. Édesapját, a csapatban világbajnok Dobrovitz Józsefet megelőzte Móró Lajos, így ő az ötödik helyen zárt.

Az egyeseknél megtartotta vezető helyét az olasz Luca Cassottana.

Az összesen 76 fogatot felvonultató viadal, amely Magyarország leglátogatottabb versenye, a ketteseknek az Alpok–Adria Kupára, a négyeseknek az augusztusi, riesenbecki világbajnokságra volt válogató, s az elitkategóriában egyúttal világkupa-forduló is volt.

Végeredmények:

egyesfogatok:
1. Luca Cassottana 133,32 hibapont
2. Bajáki Ferenc 136,67
3. Nyúl Katalin 136,76

kettesfogatok:
1. Lázár Vilmos 123,78 hibapont
2. Ifj. Nagy Tibor 133,34
3. Osztertág Kristóf 141,86

négyesfogatok:
1. Werner Ulrich 147,39 hibapont
2. Lázár Zoltán 152,57
3. Ifj. Dobrovitz József 152,95