Sport

Újra nyert a Miami Heat + Képriport

BL
Forrás: MTI
2012. június 18., hétfő 08:40
A Miami Heat vasárnap hat ponttal legyőzte a vendég Oklahoma City Thundert, ezzel 2-1-es előnyre tett szert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjében.

A döntő harmadik felvonását az idény legjobbjává választott – és az előző öt találkozóján 30 pont felett termelő – LeBron James vezette Heat kezdte jobban, a floridai nagy trióból Dwyane Wade is remekelt, Chris Bosh viszont gyenge napot fogott ki. A nagyszünet előtt felzárkóztak a vendégek, így 24 perc után 47-46 volt az állás.


Térfélcsere után az OKC – amely egyetlen aranygyűrűjét még Seattle SuperSonics néven szerezte 1979-ben – tízpontos előnyhöz jutott, ám az elmúlt három idény mesterlövésze, Kevin Durant begyűjtötte negyedik személyi hibáját, s amíg a kispadon ült, a hazaiak kiegyenlítettek. A tavaly döntős floridaiak a hajrában jobban koncentráltak, James kiválóan semlegesítette Durantet, ezzel megnyerték a finálé első miami összecsapását. A vasárnapi meccsen a Heat 35 büntetőből 31-et, míg a Thunder 21-ből csak 15-öt értékesített, ráadásul utóbbi az egész mérkőzésen összesen nyolc gólpasszig jutott, amely negatív idénycsúcs a klubnál.

Eredmény, 3. mérkőzés:
Miami Heat – Oklahoma City Thunder 91-85 (26-20, 21-26, 22-21, 22-18)
Legjobb dobók: James 29, Wade 25, illetve Durant 25, Westbrook 19   

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Miami javára. Az első mérkőzésen az Oklahoma győzött saját pályáján, majd második hazai meccsén kikapott. Folytatás magyar idő szerint szerdán hajnalban, ugyancsak Miamiban.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?




Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS