Sport Archív

Aranyesőben fürdene, aki magyar

GB
Forrás: MTI
2012. augusztus 08., szerda 04:33
A kenus Vajda Attila 1000 méteren megvédheti címét, de a férfi kajak páros és a női négyes is éremért száll vízre, míg a magyar férfi vízilabda-, illetve kézilabda-válogatott az elődöntőbe jutásért játszik a londoni olimpia szerdai versenynapján.

A programban először Peking ötkarikás bajnoka, Vajda lesz érdekelt. A szegedi kenus hétfőn elő- és középfutamában is második volt, így került be a fináléba. A partraszállás után azt mondta, nem is ellenfelei, inkább az időjárás, a szél és az alacsony hőmérséklet jelentette számára a legnagyobb kihívást.

A Dombi Rudolf–Kökény Roland kajak páros – ugyancsak 1000 méteren – megnyerte hétfői előfutamát, ezzel közvetlenül került a fináléba, ahogyan a Szabó Gabriella–Kozák Danuta–Kovács Katalin–Fazekas Krisztina összeállítású kajak négyes is 500 méteren.

Hirdetés
Fotó: Europress/AFP


Atlétikában a 100 m-es síkfutással elkezdik versenyüket a tízpróbázók, köztük Szabó Attila, a kalapácsvető Orbán Éva pedig a selejtezőben lesz érdekelt.

A szerbek hétfői legyőzésével a legjobb nyolc közé jutott férfi kézilabda-válogatott az elődöntőbe kerülésért lép pályára a Pekingben négy éve ezüstérmes izlandiak ellen, de ezúttal már nem a csoportküzdelmeknek helyet adó Copper Boxban, hanem a Kosárlabdacsarnokban.

A két csapat legutóbb januárban, az Európa-bajnokság középdöntőjében játszott egymással, akkor 27:21-re az izlandiak nyertek. A papírforma szerint most sem a magyar gárda a találkozó esélyese, azaz Mocsai Lajos játékosaitól bravúr lenne a győzelem kiharcolása.

Fotó: Europress/AFP


A csoportszakaszt az amerikaiak elleni fölényes győzelemmel záró címvédő férfi vízilabda-válogatott ugyancsak negyeddöntőzik, mégpedig a világbajnok olaszokkal, akiket a januári Eb-n a csoportkörben és a bronzmérkőzésen is legyőzött.

A női birkózók 63 kg-os súlycsoportjában a tavaly világbajnoki ezüst-, egy évvel korábban pedig vb-bronzérmes Sastin Mariann lép szőnyegre.

Hirdetés

Legfrissebb | Legolvasottabb

Megtört a Bayern szörnyű sorozata. Arjen Robben az utolsó pillanatokban döntött a Bayern javára   [BANNER133]   Arjen Robben győztes gólja hosszú negatív széria végére rakott pontot....

Minek kellett ló a BL-döntőre? (fotó). A ló is előkerült a BL-döntő előtt.

Szavazás

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?




Sport
Időpont
2013
05
26
Megye
Város
KERESÉS