Sportré

A Sportré vendége Regőczy Krisztina

MNO

A Sportré vendége Regőczy Krisztina. Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó elmondása szerint nagyapjától örökölte élete mottóját, amely így szól: mozgás az élet. Regőczy úgy véli, Sallai Andrással alkotott jégtáncpárosuk sok próbát állt ki, gyakran összekaptak, ám mindig kiegészítették egymást és ha kellett, megmutatták a világnak tudásukat. „Végigkísért minket az emberek szeretete, valahogy felfigyeltek ránk, az első csárdásunkra, a kalocsai ruhánkra, a magyar zenére.” Regőczy Krisztina azt mondja, igazán ma sem tudják, miért szorultak a dobogó második fokára az 1980-as olimpián, de a világbajnoki cím sok mindenért kárpótolta őket.


Hirdetés

MNO vezető hírek

Áder János köztársasági elnök azt kívánta az európai ügyészeknek, hogy legyenek olyan sikeresek, mint amilyen a magyar úszóválogatott volt a debreceni Eb csütörtöki napján.

Ítéletet hirdettek a Marian Cozma meggyilkolása ügyében garázdaság miatt indított perben.

Öngyilkosságot kísérelt meg csütörtök este Karsai József, Battonya polgármestere, a térség korábbi MSZP-s országgyűlési képviselője – írja a Beol.hu.

Lázár János szerint a kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.