Interjú

„Ott szeretek én, a partvonalon kívül”

Klementisz Réka

2011. október 26., szerda 13:25
Dresch Mihályról az összes szuperlatívuszt leírták már, szerinte is sokkal fontosabb viszont, hogy az új lemezének is címet adó hangszer, saját találmánya, a fuhun olyan gyönyörűen szól, hogy az fáj. Egy pesti kávézóban a kedvünkért is belefurulyált vele az októberi spleenbe, mesélt a pekingi piacokról, egy öreg házról, lehozta a világzenét az elefántcsonttoronyból – aztán elrepült Koppenhágába, a ma esti Womex-gálára.
– Jó nézni: úgy dédelgeted ezt a hangszert, mint egy gyereket. Hol találtál rá?

– Voltam egyszer Hartyándi Jenőékkel, egy mediawave-es csapattal Kínában. Két hét alatt bejártuk az ujgurok lakta részeket, Alma-Atát, aztán a sztyeppén át mentünk Pekingbe. Aztán bóklásztunk ott egy hatalmas piacon, valahol a külvárosban: van ott az öntvénytől a szobrokon át a rizspapírig minden. Egyszer csak megláttam egy árusnál azt a bambuszfurulyát, amiből később a fuhunt kidolgoztam. Játszani kezdtem rajta. Csak néztek, mit csinál ez a fehér ember…

– Megszólalt azonnal?
– Erdélyi dallamot játszottam rajta, hihetetlenül működött. Más volt, mint a blockflöte, vagy az arabok egyszerű, cső jellegű hangszerei. A Balkánon láttam csak néhány hasonló szerkezetű fafurulyát, de a gyimesi furulyához hasonlított a legjobban. Nem európai hang volt benne. Valami egészen más.

– Mégis milyen?
– Leginkább a fuvolához hasonlít, meg lehet úgy is szólaltatni. Vagy ahogy egy szaxofont. Talán a baskír furulyákhoz hasonlítanám.

– Hogyan lett ebből a bolhapiaci, kínai bambuszfurulyából fuhun?
– Hazahoztam, jó tíz éve kísérletezgetek vele. Használtam néha koncerteken is. Addig barkácsoltam, hogy eljutottam odáig, le kellene védetni. Bementem a szabadalmi hivatalba, és hát nem ugrottak egyből a nyakamba, hogy persze, találmányként azonnal bejegyzik. Azt javasolták, hogy propagáljam, kerüljön be a köztudatba, és kellene egy név is neki. Nem néztem utána, de az elméletem szerint a gyimesi furulyák valahogyan hun közvetítéssel, vagy ki tudja, Kína felől érkeztek erre felénk. Túl szoros a hangzásbeli rokonság, hogy ne így legyen. Ezért kereszteltem ezt a fejlesztett hangszert fuhunnak.

– A hangszer meg címet adott az új lemezhez. Van rajta újdonság azon kívül, hogy sok kompozíció a fuhunra épül?
– A Bárkában volt a lemezbemutató október végén, ott elmondtam ezt-azt a dalokról, de nem vagyok nagy mesélő. Szóval nagyon személyes darab mind. Például az Öregház-balladák. Amikor Anna lányom megszületett, vettem egy régi házat Kővágóörsön, hogy lásson ilyen környezetet is. Nagyon szeretek ott. Begyújtok, főzök egy teát, fújogatok csak úgy, magamnak. Egy este kiszaladt belőlem egy dallam. Végül is semmi több.

– És hogy kerül ebbe a hangulatba egy Háy János-darabhoz írt zene?
– Az Elveszett férfiak más. Bérczes László ötlete volt, hogy én írjak zenét a Nehézhez. Csináltam már hasonlót, főleg táncszínházaknak. Leültünk egy romkocsmában, ott mesélte el a történetet. Tipikus mai magyar családszakadásos történet. A férfi elválik a feleségétől, otthagyja a családját, és visszaköltözik falura, ahonnan jött. Fiatalon került fel Pestre, egyetem, sodródás, ahogy az kell, de a dolgok legmélyén képtelen felvenni ezt a tőle idegen ritmust. Hosszú folyamat végén szakad el a húr, muszáj tiszta lapot kezdenie. A vége mégis tragédia. Egy monológ az egész, Mucsi Zoltán zseniálisat alakít. Nekem már nem volt nehéz feladatom: a hét-nyolc részlet közé írtam átkötő zenét. Az egyik epizód nagyon kedves, ezt bontottam ki külön kompozícióba.

– A lemez friss, de önmagában az is elég nagy durranás, hogy felkértek, lépj fel te is a ma esti Womex-gálán Koppenhágában. Voltál már korábban világzenei vásáron?
– Nem, és őszintén szólva nem is tepertem, hogy kijussak. Megtiszteltetésnek érzem, hogy felléphetek ott többekkel együtt, de nekem megadatott, hogy nem vásárokon magamért lobbizva értem el oda, ahol most vagyok. Azt hiszem, nem is nagyon hiszek az ilyesféle érvényesülésben. A világzenei vásár nem az én világom.

– Paradox ezt pont tőled hallani: ha valakit, Dresch Mihályt biztosan piacképes magyar világzenei sztárként emlegetik külföldön is.

– Érdekes ez. Talán szerénytelenségnek hangzik, de soha nem törekedtem rá, hogy így legyen. Nem is érdekelt. Egyrészt mi az, hogy világzene? Mi az, hogy sztár? Ha külföldön magyar zenét keresel, találsz a polcokon kávéházi cigányzenét, fúziós jazzt, de autentikus népzenei előadókat kevésbé. Fontos felmutatni a sokféleséget, de azt az értékhalmazt, ami a táncházmozgalom körül felgyülemlett, világzene címszóba csomagolva is alig-alig lehet elérni külföldön. A világzenének jobb a marketingje, de ahogy a bornál is: mennyivel jobb lehet a drága francia palacknál mondjuk egy nevesincs villányi? Az autentikus zenében még mindig van valami kevesek számára elérhető kincs. A kettő közötti mezsgye szűk, nehéz a jó kompromisszumot eltalálni. És aki eleve úgy szerez zenét, hogy fél szemmel már a piacra kacsint, szerintem tévúton jár. Csak jó zenét van értelme írni. Ha pedig aztán sokakhoz eljut, az öröm.

– Ezek után mit szólsz ahhoz, hogy aláírásgyűjtés indult a Kossuth-díjadért?

– Annyi olyat fel tudnék sorolni, aki nálam sokkal jobban megérdemelné. Sára Ferenc például. Magyarországról kiköltözött Gyimesbe jó húsz éve, családot alapított, levetkőzte a „gyütmentséget”, és csodálatos nevelő munkába fogott. Az utolsó utáni pillanatban összeszedett gyerekeket, elvitte őket Zerkula Jánoshoz, a gyimesi prímáshoz, visszavezetett sokakat a tánc szeretetéhez. Ha ő nincs, talán végleg lemondhattunk volna arról, hogy lesz, aki viszi tovább a gyimesi hagyományokat. Tudnék még sorolni neveket, de ott szeretek én inkább, a partvonalon kívül.

Hirdetés

Grund

Egy önjelölt lámparestaurátor

2011. november 15., kedd 16:10

Harmath Lászlót múlni nem akaró szenvedély kerítette hatalmába vagy húsz éve, azóta háború előtti lámpákat kelt új életre. A porlepte, csúfnak tűnő torzókban azonnal meglátja a szépet. Tovább

A költő saját kérdéseire felelt

2011. november 09., szerda 13:55

Tomaso Kemeny olasz-magyar költő első magyar nyelvű verseskötetének bemutatója elszalasztott lehetőséggé vált. Szkárosi Endre és Szőcs Géza sem vitte túlzásba a tíz éves korában elszármazott Kemeny faggatását. Tovább

Azok a gyönyörű Commodore 64-ek

2011. november 09., szerda 12:30

Időutazás a nyolcvanas évekbe, amikor ugyan még Kádár volt a rendszergazda, de már egyre inkább minden a computerekről szólt. Kis Róbert ősszámítógépeket gyűjt. Tovább

Ez a könyv is csak úgy lett…

2011. november 04., péntek 09:23

Mi döntjük el, hol játszódik, mikor játszódik és miről szól. De Bodor Ádám azért megint rajzolt hozzá ezt-azt. Tovább

Dizájn

„Szolidan vagyok vagány”

2011. november 04., péntek 08:00

Dizájnboltos sorozatunk mellett útjára indítunk egy másik sorozatot is, amelyben fiatal magyar divattervezőket mutatunk be. Illéssy Lenkére, az ille-olla tervezőjére esett első körben a választásunk. Tovább