Vastaps a magyar virtusnak

Muray Gábor – Klementisz Réka

2011. október 27., csütörtök 14:49
Állva tapsolták meg a 2011-es Womex nyitó gálájának magyar válogatottját szerdán Koppenhágában, a Hungarian Heartbeats című műsor vérpezsdítően hatott a vérszegény dán őszben. A piaci és diplomáciai pozíciók megerősítése mellett nem titkolt cél, hogy néhány év múlva Budapest rendezze a World Music Expót.

Both Miklós, a Napra frontembere, egyben a nemzet Stenk Kapitánya elereszt egy adrenalingazdag poént a terminálon: „ha most berobbantanák ezt a gyülekezetet, bizony komoly veszteség érné a magyar világzenei életet”. Persze visszakoz, „csak vicceltem”, mégis megy a hajnali hümmögés: igaza van. Fél óra múlva startol a gép, a hazai nép- és világzenei élet krémje (pontosabban annak egy része) Koppenhágába, az idei World Music Expóra (Womex) repül, hogy piacosítsa a magyar virtust.

A világ legnagyobb zenei vásárán nyitó gálaműsort adni tényleg truváj. A berlini székhelyű Womexet 1994-ben alapította Ben Mandelson, mára pedig a helyzet az, hogy ami/aki nincs jelen a minden évben más európai városban megrendezett világzenei vásáron, az a szakmában gyakorlatilag nem létezik.

Szemdörzsölés, landolás, Koppenhága, cúgös-ködös, nyirkos ősz. Lehetnénk bárhol: Torontóban, Rotterdamban, Dublinban vagy Hamburgban: az építészet, az utcakép univerzális unalma itt is nyomasztó, Budapest a dán októberből szemlélve igazán paradicsomi.

A magyar virtus először tulajdonképpen nem is a kilúgozott, falanszterszerű gálahelyszínen, hanem a zenészek szálláshelyén, a japán rémálomra hasonlító kabinhotel neonfényes aulájában csúcsosodik ki. Dresch Mihály a déli spleenben a furulyáját fújja, miközben néhány afrikai vendég épp becsekkol a recepción. Transglobal underground, így megy ez.

Nyitott nemzet, csupa kedvesség és előzékenység, mégis Something is rotten, a klasszikus liberalizmusnak, a kor értékvesztésének és a kényszeres rendezettségnek valami olyan keserű elegye érhető tetten itt is, amiből kirí az ősi pentaton hangsor, a szenvedélyes kárpát-medencei világzene pláne. Nem éppen Bubamara, de lehet sejteni, a Hungarian Heartbeats című show-val eleve nyerő pozícióban vagyunk.


Lemegyünk a föld alá, feldereng a Rekonstrukció lírai snittje, s már süvít is velünk a vezető nélküli, automatizált metró az alagútban. A magunkfajta káeurópai kispolgár ilyenkor előre tolul, okostelefonját mereszti, dokumentálja-videózza az alagutat, a business casualban utazó dánok meg birkatürelemmel nézik az első szélvédőhöz tapadó turistát. Megérkezünk. Zenészeink már hangolnak, nagy az izgalom. A bejáratnál diplomáciai sürgés-forgás, államtitkárok, a dán kulturális miniszter és fesztiváligazgatók mondják egymásnak a globális jelrendszer szerinti howdoyoudo-t. Mert a világzene nemcsak piac, hanem diplomácia is: gazdasági és külpolitikai – egyszersmind – nemzetstratégia, aminek szívből örülünk.

És tűzzünk is mindjárt ide egyet a magyar gálaműsor előtt ellőtt hangzatosságok közül, mert Csizmadia Norbert helyettes államtitkár köszöntőjében akad magvas igazság is: a világzene nem misztikum, hanem színtiszta kereskedelmi fogalom, és ami a világzenében trend, azt némi fáziskéséssel leköveti a gazdaság is. Ha ez így van, a magyar gála több mint presztizs. Jó gazdasági üzenet lehet, ráadásul nem titkolt cél, hogy néhány év múlva Budapest rendezze a Womexet.

Magyar borok és magyarnak szánt falatkák mellett a királyi VIP-fogadóban van lehetősége a legfontosabb hölgyeknek és uraknak az elevator pitch-ekre, a gála előtt a színpadon pedig három perces felkonfokra, amelyekből – kellemes meglepetésre – egyértelműen kirajzolódik, hogy a pesti politika képviselői nem hogy nem beszélnek mellé, de ismerik, falják is a világzenét. Míg Csizmadia Norbert Togo-ról és Beninről is tényszerű információkkal szolgál, sőt, úgy véli, Etiópiában született meg a disco alapja, az igazi world music-kal kevert funky, addig Kovács Zoltán államtitkár egykori erdélyi útjairól mesél, amikor feleségével közösen gyűjtött folkot, és látogatta a legendás gyimesi prímást, Zerkula Jánost.

Kövecses út szélén – Szalóki Ági és a hallgató mint műfaj
Kövecses út szélén – Szalóki Ági és a hallgató mint műfaj
Fotó: Hangvető Zenei Társulás/Eric van Nieuwland






A kötelező köhögéskűr után elcsendesedik a nézőtér, és felsétál a színpadra a magyar csapat. „Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik”, kis túlzással szemvillanás alatt hipnózisba kerülnek a dánok és egyéb nemzetek. A Tükrös autentikus folkkal, verbunkkal és táncbemutatóval nyit, aztán már pásztázik is tovább a reflektor, Szalóki Ági reszketeg, gyönyörű cigány hallgatója után a Söndörgő és a mediterrán nővé érett Tompos Kátya kever balkáni ízt az elegybe, aztán tényleg úgy, mintha az egész valami izzó áramba rendeződne, veszi át a főszerepet Balogh Kálmán, Lukács Miklós és a cimbalom.

Mindeközben pedig, igen, itt, a jóléti társadalom egyik mintaállamában, a sápadt Északon minden érzelgés nélkül muszáj rögzíteni: magyarnak lenni jó, kincs, semmire sem cserélhető büszkeség. A homogén hömpölygés dramaturgiai csúcspontján Both Miklós és a Szokolay Dongó Balázs, aztán a sorban mögéjük sorakozó többiek csavarnak egyet a world music-áhítaton: kapnak a dánok a magyar stenkből rendesen. Pedig az őszülő bárd, Dresch Mihály még csak most emelkedik, jön az újabb Tükrös-blokk, Szalóki Ági újra és aztán, tuttiban a finálé.

Finálé, tuttiban
Finálé, tuttiban
Fotó: Hangvető Zenei Társulás/Eric van Nieuwland








A vége, persze, állva ünneplő közönség és vastaps. Fogadás sonkával, házias kalbásszal, alsó-középkategóriás borral és a dj-pultról urbánus-népi keverttel az üvegpalota kékes hidegében. Hungarian heartbeats. Jó cím, találó, sikerült. A kabinhotel másnapi csendjéből is gratula a mieinknek, vi er stolte af musikerne, vagy ilyesmi.

 



U.i.: Mintegy update érkezett Both Miklós sms-e: „Tegnap azért szereztünk egy kis jó hírnevet hazánknak”. Miklósnak ehelyt köszönjük a rovatnevet, hiszen a stenk az ő szavajárása.

Hirdetés

Grund

Egy önjelölt lámparestaurátor

2011. november 15., kedd 16:10

Harmath Lászlót múlni nem akaró szenvedély kerítette hatalmába vagy húsz éve, azóta háború előtti lámpákat kelt új életre. A porlepte, csúfnak tűnő torzókban azonnal meglátja a szépet. Tovább

A költő saját kérdéseire felelt

2011. november 09., szerda 13:55

Tomaso Kemeny olasz-magyar költő első magyar nyelvű verseskötetének bemutatója elszalasztott lehetőséggé vált. Szkárosi Endre és Szőcs Géza sem vitte túlzásba a tíz éves korában elszármazott Kemeny faggatását. Tovább

Azok a gyönyörű Commodore 64-ek

2011. november 09., szerda 12:30

Időutazás a nyolcvanas évekbe, amikor ugyan még Kádár volt a rendszergazda, de már egyre inkább minden a computerekről szólt. Kis Róbert ősszámítógépeket gyűjt. Tovább

Ez a könyv is csak úgy lett…

2011. november 04., péntek 09:23

Mi döntjük el, hol játszódik, mikor játszódik és miről szól. De Bodor Ádám azért megint rajzolt hozzá ezt-azt. Tovább

Dizájn

„Szolidan vagyok vagány”

2011. november 04., péntek 08:00

Dizájnboltos sorozatunk mellett útjára indítunk egy másik sorozatot is, amelyben fiatal magyar divattervezőket mutatunk be. Illéssy Lenkére, az ille-olla tervezőjére esett első körben a választásunk. Tovább