2014. április 21., Konrád napja

SZEMbeszéd

Osztályegyenlőség Ceausescu világában

Körkérdés egy levitézlett rendszerről
Nagy József

2012. február 29., szerda 16:30
Az osztályegyenlőség elvét sokan a modern társadalom létrejöttének kerékkötőjeként határozzák meg és hogy a társadalom sem áll a régi rendszer által hirdetett osztályokból, mint valami általános iskola. A tudósok egész nap tudnak erről vitatkozni, komoly ideológiai vita zajlik a kérdésről. De hogyan látja mindezt a hétköznapi ember, aki mindebben a vitában nem vesz részt? Körkérdés Székelyföldről, a megkérdezettek 1950 és 1968 között születtek:

Pedagógus (férfi):


„A baj ott volt, hogy aki tanult és valahogy nagyobb célokat tűzött ki maga elejébe, azt végtelenül bosszantotta az, hogy egyenlők vagyunk. Hát egyenlők voltunk a tekergővel, mert mindenki ugyanazt kapta, ugyanabba a fizetési kategóriába tartozva. Ugyanannyi fizetést kaptál, dolgozhattál akárhogy. Nem volt az emberi szabadságnak, az emberi leleményességnek, a képzelőerőnek tér adva. Teljesen leszorították az értelmiséget, pontosan azért, hogy könnyen lehessen irányítani és akkor így mindenki „egyforma volt.” Persze, akinek nem forgott az esze és nem akart gondolkodni, annak nagyon ideális volt, mert megvolt a munkája, megvolt a pénze, ugyanannyi, mint a másiknak. Sőt még élvezte, röhögte, hogy ez okoskodik, s ugyanannyit kap, mint ő. Tehát abszolút igazságtalan volt.”


Pedagógus (férfi):


„Én nem tudom mi volt a kommunista osztályegyenlőség. Mert hát az én édesapám gyárban dolgozó munkás volt, én nála sem láttam valami nagydolgot erről, aztán értelmiségi pályára léptem, de ott sem láttam valami nagy egyenlőséget. Őszintén, én nem is foglalkoztam vele, nekem nem volt ez egy olyan nagy kérdés. Azt láttam, hogy vannak, akiknek van, és hogy vannak, akiknek nincs, és azok rengetegen voltak, akiknek nem volt. De most mondjam azt, hogy ha egy kicsit összehasonlítjuk, most is nagyjából így van. Csak van egy másik dolog ma: megmondhatod a bajod kiabálva szabadságodban, és ég és föld a különbség, a közérzeted, meg az akkori közérzet között. Én ezt látom a legnagyobb különbségnek.”

1940 szeptember bevonulás kézdivásárhelyre

1940 szeptember bevonulás Kézdivásárhelyre

Ceusescu székely lányokkal és legényekkel táncol Kézdivásárhelyi bevonulása alkalmából

Ceusescu székely lányokkal és legényekkel táncol kézdivásárhelyi bevonulása alkalmából

 

 

 


Pedagógus (férfi):

„Ez egy hazugság volt. Ki volt alakítva a lakosságból egy pártapparátus, megfelelő bástyákkal, akik kivételezettek voltak. Aztán a többi, ha erre gondolsz, hogy munkásosztály, parasztság, értelmiség, ahogy hirdették, csak jelszó volt. Az értelmiséget igyekeztek minél jobban letörni, még a pedagógusi szakmában is, mert az értelmiség mindig az, amelyik tágabb látókörű. Az okos tanult embernek több javaslata, meglátása, ötlete van. Hamarabb is lázad vagy panaszkodik. Pl. ott voltak az öt éves egyetemet végzett agrármérnökök, de valójában a farmokat nem ők irányították, hanem az öt-hat elemit végzett brigádosok. Az iskolánál is így ment ez.”

Pedagógus (nő):

„A véleményem az, hogy ilyen nem létezett. De el kell mondanom, hogy nagyobb egyenlőség volt mégis, mint most amilyen van, főleg vagyoni értelemben. Én semmit nem veszítettem a rendszerrel, és társaim sem, akik a pedagógiának éltek és nem voltak karrieristák. Akik a szaktárgyaiknak, a gyerekeknek éltek. Más rétegek nagyon sok mindent veszítettek, biztonságérzetük sem volt. Én most nem a nyolcvanas évek végére gondolok, mert ott már érződött, hogy tarthatatlan a helyzet. De annak előtte élhető volt a rendszer számomra. Az emberek egyenlőbbnek érezték magukat, mert hiába volt egy felsőbb kaszt, amely dúskált a javakban, nem tudtuk, hogy épp olyan nyugatias módon éltek a pártbizottságokban, mint akár Nyugat-Európában. Nem tudtuk, nem láttuk, hogy a vezetők nem tudom, hányszorosát keresik a mindennapi embernél, vagy az értelmiségnél. Ez 1989-ben derült ki, amikor narancsot úgy láttunk, hogy betörtek az emberek a pártházakba, hivatalokba és kidobálták az efféléket. Ekkor láttam először viszkit, amik ma mind megvannak az üzletekben.”

Mezőgazdaságban dolgozó nyugdíjas (férfi):

„Hát azért nem értettem egyet, mert annak idejében, amikor Lenin lefektette az elveket, hát nem úgy fektette le az egyenlőséget, ahogy most utoljára volt az 1980-as években, hanem úgy, hogy aszkot a száz holdasokat, s aszkot az ezer holdasokat, s a gyártulajdonosokat felszámoljuk, s akinek semmije sincs, annak adjunk belőle. De osztán ez elváltozott. Mert a nagyoknak lehetett haladni s a szegény embernek ha űgyekedett, s vót módja, még akkor sem. Ha nekem volt három fiam, s nem akartam megvárni, hogy a fejemre nőjenek, építeni akartam házat nekik, ha volt lehetőségem erre. De az apa nevén nem lehetett csak egy ház, meg kellett várni ameddig elérik a gyerekek a felnőtt kort, de akkor kinek volt pénze egyszerre három házat építeni. Hát hány ember volt, akinek a falun egy lakása volt, s városon volt a munkahelye, s ott akart volna venni egy lakást. De a falun, amíg el nem adta a lakását, s nem vitte a papírt róla, addig a városon a lakást nem vehette meg. Ez alatt kérem szépen a marosvásárhelyi pártfunkcionáriusnak volt egy 500.000 lejes villája a Bucsin-tetőn, volt egy 75.000 lejes Daciája, s volt egy három-négy szobás lakása valamelyik városban. S a szegény embernek nem lehetett egy 50.000 lejes belsősége. No, itt volt az egyenlőtlenség.”

kezdivasarhelyibevonulas1940szept12

Kézdivásárhelyi bevonulás 1940 szeptember 12

Kezdivasarhely Ceausescuval

Kézdivásárhely Ceausescuval

 

 



A véleményeket távolról sem tekinthetjük reprezentatívnak, de egy bepillantás erejéig megvilágítják egy közösség húsz éve formálódó képét az 1989-ben elbukott, a maitól gyökeresen eltérő világnézet jellemezte rendszerről. A Ceausescu-rendszert a totális diktatúra jellemezte, véres körülmények között bukott el, ami mindörökre megpecsételte az emlékezetét. A Kádár-rendszer emlékezetéhez képest minimális a nosztalgia a „mindenkinek volt munkája” stb. kérdésekben.

Erről a korról most igencsak érdemes interjút készíteni, mert az azóta eltelt időszak nem írta olyan szinten felül az emlékezetet, mint a második világháború esetében. Nincs még az emlékezet teljesen beskatulyázva, csak egy bizonyos szintig, egy közösségi elvárás, egy hivatalos, felülről jövő szemlélet nyomása, igénye szerint. És az elmondott történet is komplexebb, elevenebb, nem annyira egy homályba vesző sűrítmény, mint korábbi generációk esetében. Itt nem csupán a 90 éves nagypapával lehet interjút készíteni, hiszen pl. az 56-os eseményekben részt vett személyek többnyire élnek, akik akkor fiatalok voltak. Felvidéken, akik a „prágai tavasz” eseményeit, vagy Erdélyben, akik 1989 megrázkódtatásait személyesen élték át, még erejük teljében vannak. Nem beszélve azon délvidéki magyarokról, akik Jugoszlávia véres széthullásának tanúi voltak, azt hiszem, lenne, miről beszéljenek. E témákban is szívesen várjuk leveleiket, akár kérdőívet is küldünk az interjú elkészítéséhez, hiszen minden ember személyes élménye valamit hozzátesz a kollektív emlékezet formálódásához.

Elkezdődött...(forrás: Fortepan)